A lengyel választási bizottság csökkentette a PiS állami finanszírozását szabálytalanul kapott kampánytámogatás miatt

MH/ MTI
2024. augusztus 29. csütörtök. 22:58

A PKW tagjai közül öten támogatták a döntést, hárman ellenezték, egy pedig tartózkodott.

A PiS bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen a legfelsőbb bíróságon.

Sylwester Marciniak, a PKW elnöke sajtókonferenciáján közölte: a testület úgy találta a PiS választási pénzügyi jelentésében, hogy kampányában szabálytalanul fogadott el 3,6 millió zloty (330 millió forint) támogatást. Ezért tízmillió zlotyval (916,7 millió forint) csökkentik azt a 38 millió zlotys (3,5 milliárd forint) állami támogatást, amely megszerzett parlamenti mandátumai alapján járna neki. Ezenfelül a következő választásokig is minden évben tízmillió zlotyval csökkentik a PiS állami finanszírozását – tette hozzá.

Wojciech Sych, a PKW egyik tagja a sajtókonferencián elmondta, hogy a testület meg fogja vizsgálni a PiS 2023. évi pénzügyi jelentését is, és ha ebben is talál szabálytalanságot, akkor a pártot három évre akár teljesen megfoszthatja az állami finanszírozástól.

A PKW egy másik tagja, Ryszard Kalisz baloldali politikus, volt belügyminiszter az ország történetében példa nélkülinek nevezte a bizottság döntését. „Több mint ötvenmillió zlotyt vettek el a PiS-től” – jelentette ki.

Donald Tusk kormányfő az X-en úgy kommentálta a döntést: a PiS most „megismeri a jog és igazságosság szavak valódi jelentését”.

Mateusz Morawiecki volt kormányfő, a PiS alelnöke szintén az X-en szégyenletesnek nevezte a PKW döntését, szerinte az része a jelenlegi kormány politikai játszmájának, amellyel a célja az ellenzékkel szembeni bosszú és annak nehéz helyzetbe hozása.

Morawiecki úgy ítélte meg: a PKW döntése összefüggésbe hozható a jövő évi elnökválasztással, amely előtt a kormánykoalíció gyengíteni akarja a PiS-t.

Mariusz Blaszczak, a PiS parlamenti frakcióvezetője bejelentette: pártja fellebbez a döntés ellen. „Donald Tusk a fehéroroszországihoz hasonló rezsimet akar kiépíteni” – jegyezte meg.

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője szerint pedig a miniszterelnök adminisztratív eszközökkel akarja tönkretenni az ellenzéket.

Elolvasom a cikket