Brad Pitt és Angelina Jolie elkerüli egymást a velencei filmfesztiválon

Valószínűleg senki nem lesz tanúja egyetlen kínos pillanatnak sem Brad Pitt és Angelina Jolie között, mivel a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői nagyon odafigyeltek arra, hogy a két csatározó ex ne futhasson össze a rendezvényen – olvasható a Life.hu oldalán.

Mindkét színész részt vesz az 1932 óta megrendezett filmes szemlén, ám a szervezők nagyon alaposak voltak a programok összerakásakor. Mindenáron el akarták kerülni, hogy kínos pillanatok szemtanúi legyenek az emberek, ezért úgy alakították az eseményt, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie ne futhasson össze. A színésznő a Maria című filmje miatt lesz ott az eseményen, Brad Pitt pedig a George Clooney-val közös filmje, a Wolfs miatt vesz részt a fesztiválon.

A Vanity Fairnek adott interjújában Alberto Barbera, a velencei filmfesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy a fesztivál különös gondot fordított arra, hogy a híres exek filmjei ne fedjék egymást a programban: „Angelina az első napon, csütörtökön [augusztus 29-én] lesz, és rögtön utána Pablo Larraínnal, [Maria rendezőjével] indul a coloradói Telluride Filmfesztiválra – mondta Barbera. – Brad csak szombaton érkezik Velencébe. Kizárt, hogy összefussanak” – tette hozzá.

Brad Pitt és Angelina Jolie 2016-ban döbbentette meg a világot válásukkal, azóta sem sikerült pontot tenniük minden közös ügyük végére. Bár jogilag mindketten egyedülállók, csatájuk továbbra is zajlik a többi között a híres francia borászatuk, a Château Miraval feletti tulajdonjogról, de egyéb harcok is dúlnak közöttük a bíróságon, vagyis nem mostanában fog végre lezárulni kettejük ügye.

Jolie ügyvédei nemrég nyújtottak be a bíróságra olyan dokumentumokat, amelyekben azt állítják, hogy Pitt megpróbálta rávenni Jolie-t, hogy írjon alá egy titoktartási megállapodást, amit a színésznő szerint kifejezetten arra terveztek, hogy hallgatásra kényszerítsék volt férje visszaéléseiről és azok eltussolásáról. Ezzel egy nemrég benyújtott indítványt akarnak erősíteni, amelyben azt kérték, hogy kötelezzék Brad Pittet a személyes beszélgetéseik nyilvánosságra hozatalára.

Elolvasom a cikket