Szoboszlaiék a Reallal, Gulácsiékkal és Yaakobishviliékkel is találkoznak

MH/ MTI
2024. augusztus 29. csütörtök. 19:35
Frissítve: 2024. augusztus 29. 19:36

A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított csütörtöki, monacói sorsoláson – melyen a világbajnok olasz Gianluigi Buffon és az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo segédkezett – kiderült, hogy a Liverpool a címvédő Reallal odahaza, a lipcseiekkel pedig idegenben találkozik. Emellett fogadja a német bajnok és kupagyőztes Bayer Leverkusent, a francia Lille-t és az olasz Bolognát, illetve ellátogat az AC Milanhoz, a holland PSV Eindhovenhez, valamint az európai kupaújonc spanyol Gironához is.

Gulácsiék Lipcsében fogadják a Liverpool mellett a Juventust, a portugál Sportingot és az Aston Villát, míg idegenben játszanak az Internazionaléval, az Atlético Madriddal, a skót Celtickel és az osztrák Sturm Grazzal.

A Girona a Liverpool mellett fogadja az Arsenalt, a holland Feyenoordot és a Slovan Bratislavát, míg az idegenbeli összecsapásait a Paris Saint-Germain, a Milan, a PSV és a Sturm Graz ellen vívja majd.

A címvédő Real Madrid a Santiago Bernabéuban látja vendégül majd tavaszi döntős ellenfele, a Borussia Dortmund mellett a Milant, a Salzburgot és a német VfB Stuttgartot, míg idegenben Szoboszlaiék mellett az Európa-liga-címvédő olasz Atalantával, az egyaránt francia Lille-lel és a nemzetközi kupaporondon először szereplő Bresttel csap majd össze.

A játéknapok szeptember 17-19., október 1-2. és 22-23., november 5-6. és 26-27., december 10-11., január 21-22., valamint január 29. A találkozók 18.45-kor, valamint 21 órakor kezdődnek majd, kivéve az utolsó játéknapot, amikor minden összecsapás 21 órakor startol majd.

A pontos menetrendet szombaton hozza nyilvánosságra az UEFA.

A nyolcfordulós alapszakaszból a közös tabella alapján az első nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbejátszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik, azaz mostantól a főtáblán már nincs átjárás többi sorozatba.

A sorozatban idén a 96 csoportmérkőzés helyett 144 „ligatalálkozót” rendeznek.

Elolvasom a cikket