A cseh államfő szerint továbbra is megvannak a lehetőségek Ukrajna támogatására

MH/MTI
2024. augusztus 30. péntek. 17:44

A biztonságpolitikai konferenciát az előző 18 évben Pozsonyban rendezték meg. Róbert Vass, a Globsec elnöke szerint a fórumot azért hozták át a rendezők Prágába, mert Pozsonyt már kinőtték, s az ottani háttér már nem bizonyult elegendőnek a rendezvény megtartására.

A háromnapos prágai Globsec konferencián, amely felett a cseh köztársasági elnök vállalt védnökséget, mintegy tíz államfő, kormányfő és húsz védelmi- illetve külügyminiszter vesz részt Európából, a Közel-Keletről és Délkelet-Ázsiából.

Petr Pavel szerint Ukrajnában elhúzódó konfliktussal kell számolni, amelynek a kimenetele bizonytalan. Az idő akkor fog Ukrajnának dolgozni, ha az ország támogatói összefognak és leszűrik a konfliktus eddigi tapasztalatait. A béketárgyalásokhoz Ukrajna „hosszú távú és kiszámítható” támogatására van szükség.

„Egyre nagyobb konfliktusokkal teli világban élünk. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy a kölcsönösen előnyös együttműködésen alapuló nemzetközi jogrend nemcsak a Nyugat, de az egész nemzetközi közösség számára előnyös” – vélekedett a cseh politikus.

Petr Pavel aláhúzta, hogy „a nyílt konfliktus mindenki számára katasztrófa. Ez Oroszországra is érvényes, amely biztosan gyengébb és sebezhetőbb, mint 2022 előtt”. Szerinte „jelenleg Kína van abban a helyzetben, hogy a legtöbbet teheti az ukrajnai konfliktus befejezése érdekében”.

Európának meg kell találnia az eszközöket saját védelmére és az esetleges támadók elrettentésére – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Petr Pavelt követően mondott beszédet több száz résztvevő előtt. Leszögezte: éppen ezért azt tervezi, hogy az új Európai Bizottságban biztost nevez ki, aki az EU védelmével fog foglalkozni.

A béke nemcsak azt jelenti, hogy nincs háború, hanem olyan elrendeződést is, amely lehetetlenné teszi a háborút – vélekedett Von der Leyen.

Az Európai Bizottság elnöke szerint Közép-Európa nemcsak földrajzilag fekszik Európa szívében, hanem az Európai Unió jövője szempontjából is alapvető politikai és stratégiai jelentősége van. A térség országai többségének ellenállóképessége az orosz agresszió ellen tiszteletreméltó – szögezte le beszédében Ursula von der Leyen.

Elolvasom a cikket