„Annyi jövője van Európának és Magyarországnak, amennyi európai és magyar gyermek születik”

MH/MTI
2024. szeptember 2. hétfő. 19:44

Kövér László házelnök, az Árpád-házi Szent Piroska Görögkatolikus Óvoda ünnepélyes megszentelésén arról beszélt, hogy jólétünket az államháztartás bevételeinek zsugorodása és a kiadási szükségletek növekedése egyaránt fenyegeti, és mindaddig egyre inkább fenyegetni fogja, ameddig a szülőképes korban lévő nőkre jutó megszületett gyermekek száma nem emelkedik újra kettő fölé.

Hozzátette, hogy a 2002 és 2010 között uralkodó szocialista-liberális kormányok nemcsak a gazdaság tönkretételével, nemcsak a nemzeti vagyon kiárusításával, nemcsak az ország eladósításával, nemcsak a nemzeti összetartozás megtagadásával, nemcsak az állami intézményrendszer lezüllesztésével s ezzel biztonságunk aláásásával követtek el soha el nem évülő nemzetellenes bűnöket, hanem a gyermek- és családellenes politikájukkal is.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy az országot 2010 óta vezető kereszténydemokrata kormányzat a bruttó nemzeti össztermék öt százalékát meghaladó anyagi erőforrást fordít a családok támogatására a népesedési folyamatok újbóli emelkedő pályára állítása érdekében. Hozzátette, hogy ennek eredményeként a termékenységi ráta az 1,3 alatti szintről a szomszédunkban kitört háborúig 1,6 közelébe emelkedett.

Kövér László kijelentette: tudatosítanunk kell magunkban, hogy a hajlandóságot a gyermekvállalásra az anyagiak ugyan jelentős mértékben befolyásolják, de végső soron a szellemi állapotaink határozzák meg, az, hogy mit gondolunk az életről, az ember világban elfoglalt helyéről, az élet minőségét meghatározó tényezők fontossági sorrendjéről. „A jövőnk tehát személyes életünkben éppúgy, mint nemzeti-közösségi szinten attól függ, hogy családjainkban és közösségi intézményeinkben milyen értékrendet, milyen mintákat adunk át az utánunk következő nemzedékeknek.” A jövőnk attól függ, hogy az élet vagy a halál oldalára állunk-e, és az élet vagy a halál kultúráját hirdetjük-e – fűzte hozzá a házelnök.

A görögkatolikus óvodát Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel.

Elolvasom a cikket