Már megint izmozik Karácsony Gergely. A fáradhatatlan elméjű főpolgármester ezúttal is a bicepszét pattogtatja, mintegy bizonyítván, hogy mennyire kemény gyerek. Ezúttal a budapesti olimpia rendezésének kérdésével kapcsolatban viszont nyitottnak mutatkozik, bár szigorú feltételeket szabna a projekt támogatásához. Hogy mitől változott a rendezésről vallott elképzelése, nem derül ki, mindenesetre politikai elemzők és sajtóinformációk szerint felmerülhet, hogy Karácsony a fővárosi önkormányzat őszre prognosztizált csődjét elkerülendő kényszerül valamiféle alkudozásra a kormánnyal a meghiúsult 2024-es olimpiai pályázatot pótló 2036-os ról. Az ATV-ben azt hangsúlyozta, hogy nem lehet általánosságban beszélni az olimpia megrendezéséről, hanem csak konkrét pályázatok és feltételek mentén lehet tárgyalni a témáról. Mert neki bizony feltételei vannak. Elképzelései szerint olyan olimpiai játékokat kellene szervezni, amelyek kifejezetten Budapest adottságaihoz és igényeihez igazodnak.
Ezzel nincs is baj, mert ki a bánat akar mást. Bár mondhatná azt is, milyen jó, kitüntető, hogy a rendezés kapcsán az ő városára gondolnak. Mert hát úgy látszik, nemcsak arról nem hallott még, hogy az országban más városok is léteznek, hanem arról sem, hogy vannak olyan pontjai a világnak, ahol nem a főváros volt az olimpiarendező. Mint például Barcelona, Atalanta, Sydney – nyilván Karácsony is értesült róla, egyik sem főváros – egyformán jó házigazda volt. És ezt akár nálunk is ki lehetne próbálni. Mit gondol vajon a főbringás, főméhész Főkarácsony, a miskolciak, a győriek a debreceniek, de akár a derecskeiek vagy a monokiak örülnének-e neki, ha náluk lenne az olimpia? Vagy pedig ők is rögvest nekikezdenének a rendezés ellen tüntetni?
Hogy már maga az elképzelés irreális? Meglehet, ámbár az sem föltétlenül evilági, hogy egy főpolgármester tüntetgetni kezd, hogy márpedig az olimpiát vigyék a szomszéd településre, mert náluk a rosseb sem kíváncsi rá. Ugyanakkor Karácsony most nyitottnak mutatja magát a 36-os rendezéssel kapcsolatban – úgy gondolhatja, még akkor is nyilván ő lesz az okos város főpolgármestere –, és elképzelése szerint a rendezéshez két feltétel elengedhetetlen: az egyik, hogy az állam végezze el a hatáskörébe tartozó beruházásokat, a másik pedig, hogy a főváros visszakapja a szükséges pénzeket, hogy saját fejlesztéseit megvalósíthassa. Enélkül, véleménye szerint, nincs esély arra, hogy Budapest reálisan pályázzon a rendezésre.
És igaza is van, de senki nem képzeli ezt másként. Bár ki vagyok én, hogy egy ekkora ember gondolatait ellenőrizzem. Egyszerű, szerencsésen négy olimpiát járt beosztott lakosként legfeljebb annyit mondhatnék, hogy bizony szép és hasznos lehetne egy rendezés. Csak természetesen okos gazdasági megfontolások, számítások után. Mert ugyan nagyon szépen hangzik a demokrácia permanens hangzavara, de attól még nem lesz demokratikus egy szavazás, ha bizonyos kérdésben járatlan, alulinformált embereket kérdezünk meg. Esetünkben például olyanokat, akiknek fogalmuk nincs, mit hozhatnak a játékok, és mit vihetnek el.
Felkészült, választott meg kinevezett embereknek össze kellene ülniük, és dönteniük kellene, nem pedig egyszerűen harsányan kijelenteni, hogy mi a francnak nekünk ez az egész. Megnézni, hogy a dicsőségen túl mit adhat nekünk, és mit vehet el tőlünk az olimpia. És csak utána szervezkedni, egyezkedni, feltételeket szabni, pályázatokat kiírni, segítséget kérni. Bizonyára jót tenne a városnak és az országnak is. Már csak azért is, mert jó ideje a kormány és a főváros jószerivel alig beszél egymással. Leginkább vitatkozik, egymásra mutogat, és legfeljebb elbeszél egymás mellett.
Bár annyi bizonyos, a Főkarácsony örök. S nem tudni még, hogy 36-ig hányszor fordul, hányszor változik még a véleménye a rendezés ügyében, úgyhogy az olimpiahívőknek nem árt igyekezniük. Igaz, még akkor mindig ott a Momentum, a tornából felmentett papírpolitikusok serege, őket talán még Karácsonynál is nehezebb meggyőzni. Majd talán a 48-as játékokról sikerül.
A szerző újságíró
