Érdekes, ám cseppet sem meglepő módon közelíti meg a nyári vakációt egy mértékadónak számító balanyuka. Hosszúkásan megfogalmazott írásában az egyik liberális hírportálon arról értekezik, hogy milyen iszonyatos terhet jelent az anyukáknak a nyári szünidőt megélniük. Gyerekenként tizennégy-tizenöt forró nyáron át kell egy szülőnek gondoskodnia arról, hogy ivadékai jóllétben töltsék a kánikulai napokat. Már dolgozata elején felteszi a kulcskérdést: Totálisan ki lehet purcanni ebben a nyár végére? Természetesen. Mint ahogy az embert próbáló hetek után a szülőnek is járna, az a kikapcsolódás és feltöltődés, vagyis a szabadság. Megkapják? A legtöbbször nem. Ámbár vannak kivételek – válaszol magának.
Ilyen például a derék cikkíró, aki kétgyerekes anyukaként kilenc év után elutazott barátnőjével egy ötnapos úgynevezett anyaszabadságra az Alpokba. Megtudjuk tőle azt az igen fontos tényt is, hogy szerencsétlenségére már a feltöltődés első napján, amikor már órák óta nem kért tőle senki semmit (végre békén hagyták az otthon hagyott rohadt kölykök is), mi történik, utol is éri a menedzserbetegség anyákat sújtó változata. Ennek főbb tünetei a zúgó fej, csöpögő takony, hőemelkedés és lüktető arcüreg. Miután a tiroli doktor kiderítette, hogy ez nem más, mint egy egyszerű vírusfertőzés, az elszánt anyuka csak azért is felmászott az aznapra rendelt hegyre, aminek tetején megállapította, hogy sokkal teljesebb lett volna az élmény egészségesen. Ebből egyenesen következik, közli, hogy ne akkor menjen el feltöltődni az anyuka, amikor már csak egy hajszál tartja az egészségét.
A magashegyi kirándulás összehúzott szemmel és eltökélt lélekkel kivitelezett feltöltődési folyamata nem tudni, miféle örömöket szerzett az anyukának. Kitúrázta, kimászta, kialudta, teliette magát. És nyilván sokkal jobban aludt, mintha ott hemzsegett volna körülötte az összes, azaz korábbról tudjuk, két gyereke. Azért, ahogy egy felvilágosult és szabadságszerető nőhöz illik, hazatérvén egy pszichológussal értelmezték ezt a lehetetlen helyzetet, mi szerint az nem járja, hogy a család nyárról nyárra ennyire kimeríti a nőket. Ilyen okosságokat mond a pszichológus: „Egy szülő életében a várt nyári szünet a kikapcsolódáson és a pihenésen túl mindig magában hordozza a feladatot. A gyerekek felügyelete, programoztatása nem kíméli sem a pénztárcánkat, sem az idegeinket.” Megállapítják, hogy még nyáron sem tud a szülő minden szerepet betölteni, nem lehet egyszerre anyuka, barát, tanár, szakács és animátor, főleg úgy, hogy közben dolgoznia is kell. Éppen ezért a nyár végén az élanyuka szerint arról kell beszélnünk, hogy miért van itt az ideje mindenhol bevezetni, sőt kötelezővé tenni a pár napos szigorúan családmentes anyaszabadságot.
Tudni illik a családi nyaralás nem pihenés. Mégpedig azért, mert az anyuka vagy az apuka nem tudja a vakáció idején sem eldobni úgynevezett gondoskodó feladatait. Enni kell adni a koloncként hurcolt gyereknek, bekenni naptejjel, darázscsípését kezelni. Szép megélni a család egységét – persze liberáliséknál nagy kérdés, mi is az a család, mert ugye az lehet anyuka meg apuka, de ez olyan unalmas meg régimódi, aztán lehet ezerféle szivárványcsalád, két apukával vagy két anyukával, akik közül az egyik anyuka, a másik meg apuka, de ne bonyolódjunk bele ennyire a genderügyekbe.
Nézzük meg inkább, hogy mit jelent, ha az anyaszabadságra surranó szülő pihen. Kész listát kapunk felvilágosult szerzőnktől. A legfontosabbak ezek közül, hogy senki nem kér tőle percenként valamit, nem kell naponta ötször etetnie gyerekét és kitalálnia, mit főzzön, hogyan küzdjön meg válogatós utódjával. Az erősen vágyott szabadság további meghatározó elemei, hogy az anyuka akkor eszik, fürdik vagy ül WC-re, amikor akar, közben el tud olvasni egy könyvet, annyit alhat, amennyit akar. Mindezek összefoglalása az a mondat, miszerint az anyukának nem kell folyamatos testi és lelki készenlétben állnia.
Az utolsó tétel egyébként egy avítt, unalmas, megterhelő és legkevesebb húsz évig – a gyerek felnőtté válásáig – hemzsegő konzervatív család életét meghatározó folyamatos testi és lelki készenlét ellentettje. Igen, a család az család. Az már csak ilyen. Lemondás és szolgálat, öröm és bánat. De legfőképpen az, amivé tesszük.
Ebben az együttélési formában, ha teljes életet akarunk élni, az ego lobogtatása helyett talán a hegymászó anyukának is okosabb lenne a személyes névmások használatának bevált módja: a családban a sok-sok én mivé adódik össze. És akkor már nem is olyan nehéz megélni a közös vakációt.
A szerző író
