Groves harmadik sprintsikerét aratta, Valter a mezőnnyel ért célba

MH/ MTI
2024. szeptember 4. szerda. 21:57

A két kategóriát is vezető Wout van Aert előző napi kiszállása miatt három megkülönböztető trikót is ausztrál kerékpáros viselt a szerdai etapon, ez a Vuelta történetében először fordult elő: a zöldet Kaden Groves, a pöttyöst Jay Vine vette át a belgától, míg az összetett élén a vezetést öt másodperccel megtartó Ben O’Connor tovább viselte a pirosat.

Előzetesen mezőnyhajrára lehetett számítani, az Arnuero és Santander közötti 141,5 kilométeres táv feléig két második kategóriás emelkedő megmászása várt a bringásokra, a hajrá viszont sík volt.

Négyfős szökevénycsoportot engedtek el az esőben a mezőnyhajrában érdekelt csapatok, a boly négy perc feletti előnnyel kezdte meg a szakasz végi sík részt. A hajrára is esőben került sor, a csúszós úton a nagyot küzdő szökevényeket az utolsó három kilométeren belül fogta be a mezőny, amelyből ekkor hosszú támadási kísérletet indítottak hárman. A sprintvonatok ellen ők sem tudtak kitartani a tengerpart közelében, a záró kilométeren belül utolérték őket, a mezőnyhajrában pedig a toronymagas esélyesnek tartott Groves ellentmondást nem tűrően diadalmaskodott. Ezzel begyűjtötte idei harmadik, pályafutása hetedik Vuelta-etapsikerét, egyben nagy lépést tett a pontverseny első helye felé.

A Visma-Lease a Bike 26 esztendős magyar bajnoka, Valter a szakasz jelentős részében a mezőnyben igyekezett energiát spórolni a számára ideálisnak tűnő csütörtöki napra készülve.

A mezőnnyel együtt ért célba a 31. pozícióban, akárcsak az összetettért harcolók, így O’Connor változatlanul minimális előnnyel őrzi a piros trikót.

Eredmények (a viadal honlapja alapján): 17. szakasz, Arnuero-Santander, 141,5 km: —————————————- 1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 3:32:14 óra 2. Pavel Bittner (cseh, dsm-firmenich PostNL) azonos idővel 3. Vito Braet (belga, Intermarché-Wanty) a. i. (…) 31. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a. i. Az összetett élcsoportja: 1. Ben O’Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 68:41:14 óra 2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 5 másodperc hátrány 3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 1:25 perc hátrány (…) 25. Valter 55:35 p. h.

Csütörtökön a Vitoria-Gasteiz és Izki Nemzeti Park közötti, 179,5 kilométeres táv megtétele vár a mezőnyre. A Vuelta vasárnap Madridban zárul.

Elolvasom a cikket