Így végeztek kerékpáros versenyzőink a paralimpián

MH/ MTI
2024. szeptember 4. szerda. 17:05

A 45 éves Fonyódi – aki húsz év után az első magyar ebben a sportágban a játékokon – a Versailles-i Kastélynál kialakított pályán versenyzett a 18 éves holland fedezőmén, Bojengel nyergében.

A magyar sportoló 2019-ig díjlovas volt, majd egy betegségből felgyógyulva váltott a para szakágra. Fonyódi szerdán 67,769 pontot kapott a gyakorlatára, ezzel a 13. helyet szerezte meg a 17 fős mezőnyben.

A legjobb nyolc mutathatja be a kűrjét szombaton – ezzel együtt az alapverseny dobogósai is kaptak érmet -, a továbbjutáshoz legalább 69,026 pontra volt szükség.

Wermeser Zsombornak az egyik lába születési rendellenesség miatt nem teljesen ép, de korábban épek között is indult és büszke arra, hogy az U23-as országos bajnokságokon Valter Attilával és Peák Barnabással is egy dobogón állhatott. Párizsban eddig két pálya számot teljesített, a szerdai volt az első országúti versenye.

A 14,2 kilométert 38:42.80 perc alatt tekerte le, ez a kilencedik helyhez volt elegendő. „Nagyon nehéz volt, technikás és gyors volt a pálya, az erőbeosztásra is rettentően oda kellett figyelni. Szerintem jól sikerült, a többiek azt mondták, a síkon kaphattam sokat, bár én is gyorsan mentem, ezek szerint a többiek gyorsabban” – értékelt a vegyes zónában a magyar kerékpáros, aki kiemelte, hogy borzasztó erős volt a mezőny, a legtöbb versenyzőnek ráadásul az országút a hazai terep.

Wermeser számára még az országúti mezőnyverseny van hátra, azt pénteken rendezik.

Eredmények:

kerékpár, férfi C5, országúti, egyéni időfutam (14,2 km): ——————————————————– 1. Daniel Abraham Gebru (Hollandia) 35:51.79 perc 2. Alistair Donohoe (Ausztrália) 36:18.66 3. Dorian Foulon (Franciaország) 36:49.84 …9. WERMESER ZSOMBOR 38:42.80 lovaglás, Grade V, teszt: ———————— 1. Michele George (Belgium/Best of 8) 76,692 pont 2. Regine Mispelkamp (Németország/Highlander Delight’s) 73,231 3. Sophie Wells (Nagy-Britannia, LJT Egebjerggards Samoa) 72,257 …13. FONYÓDI ILDIKÓ (Bojengel) 67.769 Később: KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais) Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna (A, tőr), vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05 Osváth Richárd (A, tőr), vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna) MS11, egyes, negyeddöntő: Pálos Péter-Lucas Créange (francia) 17.00 MS1, egyes, elődöntő: Major Endre-Robert Davies (brit) 19.00

Elolvasom a cikket