Itt tart az ukránok különleges hadművelete

MH/ MTI
2024. szeptember 4. szerda. 17:57

A tárca szerint kedden Poltavában az ukrán fegyveres erők 179. egyesített oktató és kiképzőközpontját érte precíziós csapás. A tájékoztatás szerint a létesítményben külföldi oktatók irányításával az ukrán hadsereg kommunikációs és elektronikai hadviselési szakembereit, valamint az orosz területen lévő polgári objektumok elleni csapásokban részt vevő drónkezelőket képezték ki.

Vlagyimir Szaldo, Herszon megye orosz ellenőrzés alatt álló részének kormányzója azt mondta a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek, hogy az eltalált poltavai katonai intézmény a mozgósított ukránok kiképzőközpontja volt, ahol külföldi oktatók tanítottak.

Szaldo szerint a NATO-országok vezetése támogatja a „zsoldosok” bevetését, amihez viszont meg kell ismerniük a terepet. Mint mondta, erre a célra és a kiképzésre olyan bázisokat hoztak létre, mint amilyet kedden ért orosz találat.

Az orosz védelmi minisztérium közleményében azt írta, hogy Lvivben szerdán az orosz hadsereg nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rendszerekkel és drónokkal mért csoportos csapást repülőgépek és rakétafegyverek elektronikus alkatrészeit gyártó és javító hadiipari vállalatokra.

Az orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban található Karlivka és Precsisztivka települést, és a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult az elmúlt nap folyamán, miközben a frontszakaszokon 11, az oroszországi Kurszk megyében pedig két ukrán támadást és ellentámadást vert vissza.

A tárca összesítése a „különleges hadművelet” övezetében elesett vagy súlyosan megsebesült ukrán katonák számát több mint 1900-ban, a Kurszk körzetében elszenvedett ukrán veszteségeket pedig mintegy 450-ben adta meg.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között kilenc lőszerraktárt, négy páncélozott harcjárművet, három nyugati gyártmányú, 155 milliméteres vontatott tarackot, 11 HIMARS rakétát, továbbá 30 drónt.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betört ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között egy harckocsit, 16 páncélozott harcjárművet, három francia CAESAR 155 milliméteres önjáró és egy amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint egy-egy amerikai M142-es HIMARS és egy MRLS sorozatvetőt vesztettek.

Az augusztus 6-án indított támadás során Moszkva szerint az ukrán fél ebben a térségben több mint 9700 embert, 81 harckocsit, 39 gyalogsági harcjárművet, 70 páncélozott személyszállító járművet, 576 páncélozott harcjárművet, 313 gépkocsit, 72 tüzérségi löveget és 22 sorozatvetőt veszített.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki Szokol piacot ért ukrán csapás következtében nyolc civil megsebesült. A Belgorod megyei Novaja Tavolzsankában egy férfi és egy nő szenvedett sérüléseket. Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerdán szemlét tartott a zaporizzsjai atomerőműben.

Alekszej Szmirnov, Kurszk megye megbízott kormányzója a Telegram-csatornáján közölte, hogy a megyében eddig több mint 500, korábban eltűntnek nyilvánított személyt találtak meg az Orosz Vöröskereszt, a kurszki területi kormány és a rendfenntartó erők együttműködésének köszönhetően. A vöröskereszt regionális kirendeltségén mintegy 70 önkéntes dolgozik, aki a régió 50 ezer lakosának osztott élelmiszer- és higiéniai csomagokat.

Elolvasom a cikket