LMA
2024. szeptember 4. szerda. 11:18
Szokott „menetrendszerűséggel” éri napról-napra újabb súlyos orosz csapás a hátországi Ukrajnát. A kijevi rezsim természetesen szinte egyetlen esetben sem ismeri el, hogy katonái tucatjait-százait veszti el egy-egy ellenséges akcióban, hanem konzekvensen azt állítja (értsd: hazudja), csakis az ártatlan civilek szenvednek az agressziótól. Ez a narratíva persze a valóságtól magukat nem zavartató nyugati lapokban is teret nyer, s folyományaként elterjed az a – hamis – hit és állítás, mi szerint Moszkva csapatai „agyatlanul”, azaz minden határozott cél(pont) nélkül puffogtatják el a rendkívül drága haditechnikát az ukránokra.
Az eseményeket kritikusan szemlélő olvasó azonban nehezen megy el pár tény mellett. Ezek közül az egyik, hogy a citált sajtóorgánumok már tavaly áprilisban arról cikkeztek, az oroszok pár napon belül elhasználják a teljes rakéta és drónkészletüket – s az, hogy mégsem így történt, minimum furcsa – kellene, hogy legyen. E mellett az is figyelemre méltó, hogy Moszkva eszközei valahogy nem „nagyon mellé”, hanem „inkább telibe” kapják az előre kiszemelt hátországi célpontokat.
A legutóbbi, több száz halálos áldozatot követelő attak amúgy egy kórházat ért, ahol elvileg polgárok – a valóságban pedig inkább lábadozó katonák pihentek a kórtermekben. A dolog természetesen úgy szörnyű, ahogy van, ám joggal vetődik föl a kérdés, honnan tudta Moszkva, hogy oda kell küldeni a rakétát, s nem egy másik egészségügyi intézményre? (Az pedig külön vizsgálat tárgya lehetne, hogy a cirkáló halált miért nem tudta hatástalanítani a „világhíres” ukrán légvédelem.)
Szomorú, de igaz, a legtöbb esetben a lebukást – és pusztítás nyomában járó rengeteg szenvedést – maguk az érintettek okozzák. Bár a katonák mobiltelefon használatát erősen korlátozzák, de ennek ellenére valahol érthető, hogy az ágyhoz kötött vagy lábadozó betegek valamiképpen tartani szeretnék a kapcsolatot szeretteikkel. Sőt, gyakorta képeket is készítenek társaikról – majd azokat ide-oda küldözgetik. Mindeme tevékenység mögött az a hamis biztonságérzet lapul, hogy a kórházak általában messze, a frontvonalaktól távol működnek, így ott „úgymond” nem lehet baj.
Ám ez sajnos nem igaz. A digitális üzenetek, de még inkább a fotók igencsak pontos helyadatokat tartalmaznak, s ha egy körzetben megnő az ilyen jellegű aktivitás, az minimum gyanút kelthet a másik félben. A modern – bárki által készített – cirkálórakéták és/vagy siklóbombák hatótávolságát tekintve egy Ukrajna méretű állam nem igazán akadály, így a valóságban bármelyik hátországi kórház épp úgy a frontvonalban áll, mintha fizikai valóságában is ott húzták volna föl.
Az orosz elektronikai felderítőképességről manapság nehéz szabatos képet nyerni. Ha a nyugati médiumokat olvassuk, akkor az valójában a „smafu” kategóriába sorol, míg a világhálón még elérhető, a „demokratikus Európában” be nem tiltott moszkvai lapok szuperlatívuszokban beszélnek róla. Az igazság vélhetően szokott módon középütt helyezkedik el. Ami a véres gyakorlatban annyit tesz, hogy ha valahol valaki bekapcsol egy elektronikai eszközt Ukrajnában, akkor ő maga és a digitális „kütyüje” is jó eséllyel inkább előbb mint utóbb, de felkerül az oroszok térképére.
S e helyt, úgymond zárásként érdemes visszautalni két fentebbi mondatra; e szerint Moszkva eszközei valahogy nem „nagyon mellé”, hanem „inkább telibe” kapják az előre kiszemelt, hátországinak gondolt célpontokat. S legyen ez bármilyen szomorú, attól még tény marad, s egyben élő cáfolatát adja annak, hogy az oroszok „agyatlanul” használnák a rendkívül drága haditechnikájukat.
