Az egeket verdesi az NGO-k hazánk elleni lejáratása

MH/MTI
2024. szeptember 5. csütörtök. 20:41
Frissítve: 2024. szeptember 5. 20:52

A közleményben azt írták, hogy a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljárás során a bizottság számos magyarországi – jelentős részben külföldi forrásokból működő – szervezet, egyebek mellett az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Transparency International Magyarország közreműködésével elkészített „árnyékjelentéseket” vette alapul.

Mivel azonban ezen jelentések tartalma a mai napig nem ismert, Lánczi Tamás, a hivatal elnöke levelében arra kérte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy tegye megismerhetővé és hozzáférhetővé azokat, valamint adjon választ arra, hogy milyen szempontok alapján választották ki a szóban forgó szervezeteket; mely részjelentést készítette a Transparency International Magyarország; hogy a megküldött részjelentésekből milyen adatokat, információkat használtak fel a jelentések végleges változatának kidolgozása során; valamint hogy a részjelentéseket küldő civil szervezetek milyen anyagi támogatásban részesültek az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament szervezeteitől – olvasható a közleményben.

Lánczi Tamás a levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország szuverenitásának szempontjából kiemelt fontosságú a demokratikus működés feltételeinek biztosítása, hogy tájékozott választók szabad és tisztességes választásokon kinyilváníthassák akaratukat. Ezért a közvélemény rosszindulatú és szándékos befolyásolására vagy manipulálására irányuló bármely kísérlet súlyos fenyegetést jelent az ország szuverenitására nézve. Ezt az álláspontot támasztja alá az Európai Parlament (EP) 2023. június 1-jén elfogadott állásfoglalása is (INGE 2 jelentést) – mutatott rá az elnök.

Hozzátette, hogy a Magyar Országgyűlés is épp azért hozta létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy az EP állásfoglalásában hangsúlyozott feltételek minél inkább érvényesülhessenek. Lánczi Tamás beszámolt arról is, hogy a hivatal épp egy feltérképező vizsgálatot folytat, amelyben kiemelt figyelmet kapnak az egyes dezinformációs törekvések, valamint az azokhoz kapcsolható folyamatok. A feltérképező vizsgálat szempontjából pedig különös jelentőségű, hogy a jogállamisági jelentéshez véleménnyel hozzájáruló civil szervezetek közül többen az Európai Unión kívüli, harmadik országból érkező támogatásokból működnek részben vagy egészben – jegyezte meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

Elolvasom a cikket