Bernd Storck távozik a Sepsitől

MH/ MTI
2024. szeptember 5. csütörtök. 14:21

A székelyföldi klub közösségi oldala csütörtökön felidézte: a 61 éves német szakember – korábbi magyar szövetségi kapitány – tavaly november végén érkezett Sepsiszentgyörgyre, és minden versenysorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen irányította a csapatot. Ebben az időszakban az együttes tizenkétszer győzött, nyolcszor döntetlent játszott és tizenkétszer kikapott.

A trénerrel májusban kötöttek új, 2025 nyaráig szóló szerződést egyéves hosszabbítási opcióval.

A 61 éves Storck tavaly november végén tizedik helyen vette át a sepsiszentgyörgyi együttes irányítását, amely vezetésével bejutott a hatcsapatos felsőházi rájátszásba, ahol végül ötödikként zárt.

A mostani idényben ugyanakkor nem teljesített jól: a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett a román élvonalban, így nyolc mérkőzést követően a 12. helyen áll.

A Sepsi OSK az elmúlt napokban a játékosok közül Varga Kevin és Kecskés Ákos szerződését is felbontotta.

Elolvasom a cikket