Kiváló innovátorok és tudósok képviselik Magyarországot Sanghajban a világ egyik legnagyobb innovációs rendezvényén

MH/ MTI
2024. szeptember 5. csütörtök. 11:46

A díszvendég státusznak köszönhetően a kínai szakmai és befektetői közösség kiemelt figyelmet szentel a magyar tudományos és innovációs eredmények bemutatásának.

A minisztérium tájékoztatott arról is, hogy a sanghaji Pujiang Innovációs Fórumot 2008 óta rendezik meg, idén már 17. alkalommal. A rendezvényen a kínai innovációs ökoszisztéma fontos szereplői mellett a világ számos országából érkeznek kormányzati szereplők, innovátorok, tudományos kutatók. A nagyszabású nyitó rendezvényt és plenáris ülést követő tematikus fórumokon, szakmai kiállításokon, szemináriumokon és egyéb interaktív eseményeken nagyon sok fontos, az emberiség jövőjére kiemelt hatást gyakorló téma kerül napirendre, a kvantumtechnológia kérdéseitől kezdve az egészséges életet segítő technológiai megoldásokon át az űr- és óceánkutatásig, sőt a technológiai fejlődés által felvetett etikai problémákig.

Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból a kínai fél hazánkat díszvendégként hívta meg a Pujiang Innovációs Fórumra.

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint azt mondta: „A fórum nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassuk Kína és így a világ egyik legnagyobb innovációs konferenciáján Magyarország tudományos, kutatási és innovációs erősségeit és világraszóló teljesítményeit. Saját magyar stand keretében tudjuk megismertetni kutatóintézeteinket, egyetemeinket és számos innovatív vállalatunkat számos ország döntéshozójával és innovátorával. Az innováció és a tudomány nemzetközi műfajok: mi magyarok is csak akkor lehetünk sikeresek, ha még szorosabbra fűzzük ezeken a területeken is együttműködéseinket nyugat és kelet irányába egyaránt.”

A minisztérium közleménye kitért arra is, hogy díszvendég országként Magyarországnak – amellett, hogy bemutathatja saját kultúráját, gasztronómiáját, nemzeti értékeit – arra is lehetősége nyílik, hogy saját alfórumot szervezzen. A magyar alfórum vezérfonala az egészséges élet, a magyar orvos- és egészségtudományi kutatások, valamint innovációk bemutatása. Ez az egyik olyan kiemelt fókuszterülete a kormányzat innovációs stratégai intézkedéscsomagjának, a Neumann János Programnak, amelyben hazánk látványos eredményekkel büszkélkedhet.

A Bódis László helyettes államtitkár által vezetett magyar kormányzati delegációban helyet kapnak a hazai innovációs ökoszisztéma fejlesztésében kulcsszerepet játszó szervezetek, köztük a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség képviselői is.

A magyar kormányzat stratégiai célkitűzése, hogy Magyarország 2030-ra bekerüljön a világ 25, illetve Európa tíz legerősebb innovátor országa közé. A Pujiang Innovációs Fórum és a hozzá hasonló nemzetközi innovációs seregszemlék a kapcsolatépítés, a legújabb tudományos és technológiai trendekkel kapcsolatos eszmecsere, az eddig elért eredmények bemutatása, valamint a szakmai partnerek és befektetők figyelmének felkeltése révén is hozzásegíthetik Magyarországot e fontos cél eléréséhez – olvasható a KIM közleményében.

Elolvasom a cikket