A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya számos műhelybeszélgetés pozitív tapasztalata alapján döntött úgy, hogy kezdeményez egy nyilvános diskurzust a csökkenő születési számokról. Ennek végül a Magyar Hírlap véleményrovata adott felületet: Vita a demográfiáról címmel, amit ezúton is köszönünk. Az első három publicisztikát László Tamás írta 2024 júniusában. Ezt követően a szakosztály elnökségének tagjai (László, Tóth P., Tóth J., Szabadkai, Fekete, Benda) később pedig a szerzők szélesebb köre jelentkezett írásokkal.
Látva a kezdeményezés sikerét még korábban úgy döntöttünk, hogy a 30. cikk megjelenése után – ami történetesen az én vitairatom – egy összegfoglaló és áttekintő publicisztikában reflektálunk a korábbi dolgozatokra. Elsősorban azzal a céllal, hogy megkönnyítsük a tájékozódást és hogy újabb lendületet adjunk a vitának. Természetesen, mint minden áttekintés ez is szubjektív és töredékes.
Az írások egy része a problémát döntően nemzetközi összefüggésben tárgyalja. Ebben a keretrendszerben jól megragadhatók az általános összefüggések. Hajnal Béla: „A világ egyszerre küzd a túlnépesedéssel és a fejlett országokban (főleg Európában és a Távol-Keleten) tapasztalható népességcsökkenéssel. A legújabb számítások szerint (…) 2060 körül következhet be bolygónk népességének maximuma”. Budaházy Edda: „A demográfiai hanyatlás nem magyar specialitás, hanem a fejlett világra általánosan jellemző. Úgy is mondhatnánk, hogy a fehér embert érinti elsősorban és a legdrasztikusabban.” Garaczi Imre: „A globalizáció monetáris és individuális gazdasági rendszere a tömegtermelésre orientált fogyasztói tömegembert állítja a középpontba.” Major Gyöngyi: „Következésképpen megkerülhetetlen a homo oeconomicus liberális önközpontúságán és a gazdasági fejlődés öncélúságán felülemelkedő problémafelvetés.”
A cikkek másik része a magyar demográfiai válságra koncentrál, így képes megragadni annak egyedi sajátosságait. Bán Károly: „A KSH adatai szerint a népességveszteség 2001-től 2017 között a 400 ezer főt meghaladta.” Skrabski Fruzsina és Ujvári András szerzőpáros: „Azt tapasztaljuk, hogy az első gyermek vállalása nagyon kitolódott, ezért egyszerűen »nincs idejük« a harmadik gyermekig eljutni a családoknak.” Hajnal Béla: „A 30 éves koron túli szülések legfontosabb oka az, hogy megnőtt az iskoláztatás időtartama.” László Tamás: „Néhány éve még bízhattunk egy viszonylag népes 40 év feletti szülőképes női korosztályban.” Hajnal Béla: „Az országban a legnagyobb teljes termékenységi arányszámot az Edelényi járásban (2,46) figyelhetjük meg, ahol egy nő élete során több mint háromszor annyi gyermeket szül, mint Budapest V. kerületében (0,70). Az utóbbihoz hasonló rátát mértek a főváros VI., VII. és VIII. kerületében, ahol az arány 0,70-0,80 közötti.” Fekete Gyula szerint „a gyermeket nem nevelő háztartásoknak csak alig egynegyedét érintik a nem rezsivédett, piaci tarifák, míg a gyermekeseknek már 80-90 százaléka fizeti a »többletfogyasztókra« kirótt magas piaci árakat”. Tóth Pál Péter: „A Kárpát-medencei magyar népességfejlődés érdekeit is figyelembe vevő magyarországi népesedéspolitikát kell folytatnunk.”
A publicisztikák abból a szempontból is csoportosíthatók, hogy a csökkenő születésszámokat alapvetően gazdasági vagy pedig szellemi okokra vezetik vissza. Az előbbi esetben a megoldást a pénzügyi-gazdasági, míg az utóbbi esetben a lelki téren kell keresni.
Az írások egy része a probléma gazdasági oldalát hangsúlyozza és elemzi. Ennek a nézetnek az elvi alapjait Banyár József fogalmazta meg: „Először is be kell vallani, hogy a gyermeknevelés befektetés, másrészt fel kell ismerni, hogy minden befektetést, így a humántőke-befektetést is csak akkor fogják megtenni az emberek, ha az megéri nekik, vagyis megfelelő hozamot hoz.” Hajnal Béla: „Az államnak, illetve az önkormányzatnak különösen a gyermekek természetbeni juttatásait kellene magára vállalnia.” Benda József diagnózisa szerint a demográfiai válság oka a gazdaság túlhatalma: „A »minden munkaórát a termelésbe« filozófia tehát nem veszi figyelembe sem a hosszú távú munkaerő-szükséglet felnevelésének a feltételeit, sem pedig a GDP termelésének (…) nélkülözhetetlen háttér feltételeit, amelyet jelenleg »láthatatlan munkának« nevezünk (…).”
Számos írás a gyerekvállalás elmaradásának a szellemi okait hangsúlyozta. Ez lehet a tradicionális keresztény megközelítés, amit Székely János püspök fejtett ki: „A nyugati társadalmakra jellemző demográfiai vákuum egyik legfőbb oka ez a szellemi, lelki vákuum, a belső üresség, értelmetlenség fájdalmas érzése.” Én ennek a gyakorlatnak az erkölcstelenségét hangsúlyoztam. „Világos, hogy a tudatos gyermektelenség és az egykézés erkölcsileg helytelen, hiszen ha mindenki így viselkedik, akkor az emberiség kihal.” Sütő Zoltán elemzi „a társadalmi kohézió olyan mostoha sorsra jutott fogalmait, mint az erkölcs, az áldozatvállalás és általában minden, ami ellene megy a szélsőséges individualizmusnak.”
Mádi László vetette fel azt a kérdést, hogy a lehetséges-e egyáltalán egy demográfiai fordulat. „Mindebből tehát az következik, hogy a kérdés megoldása (amennyiben van megoldása – mert a matematikában megtanulhattuk, hogy nem minden feladatnak létezik megoldása) nem tisztán fiskális eszközökkel kezelhető, illetve nem csupán költségvetési forrásokkal és családtámogatási rendszerekkel oldható meg.” Ahogy ő, úgy a szerzők többsége is úgy látja, hogy van, illetve lenni kell valamilyen megoldásnak.
Vannak olyan visszatérő megoldási lehetőségek, amelyeket több publicisztika is tárgyalt. Az első ilyen témakör a fiatalok lakhatása (lásd László, Szabadkai, Fekete, Hajnal). „A program részvevői kedvezményes áron úgy juthatnának bérlakáshoz, ha közben lakáscélú előtakarékossági szerződést is kötnek, és azt teljesítik is.” (Szabadkai Antal)
Szintén több szerző (Tóth J., Botos, Banyár, Tárkány, Kiss) érintette a gyermekbarát nyugdíjreform kérdését. „Ehhez érdemes lenne olyan nyugdíjrendszert bevezetni, amely a vállalt, felnevelt és taníttatott gyermekek arányában kiegészítő nyugdíjcsatornát biztosítana azon szülőknek, akik vállalnak gyermeket, és gyermekeiknek a taníttatásába energiát, pénzt fektetnek bele. Súlyos igazságtalanságot enyhítene egy ilyen rendszer! S előbb-utóbb lenne a demográfiára is hatása.” (Botos Katalin)
A főállású szülőséget is több szerző (Tóth J, Nádasdi, Benda, Kiss) hangsúlyozta. „Mindezek mellett szükségesnek tartom a főállású anyaság választhatóvá (félreértés ne essék, nem kötelezővé!), megélhetést és nyugdíjat adó munkaviszonnyá, biztonságos létformává tételét. (…) Meg kellene érteni, hogy napi nyolc óra munka és kb. két óra utazás után második, harmadik műszakban, kimerülten nem lehet eleget tenni a szülői kötelességeknek.” (Nádasdi Katalin)
A gyerekvállalás lelki és szellemi aspektusának a megerősítésére is számos szerző (László, Tóth, Székely, Mádi, Kiss, Sütő, Hajnal) kitér. „Mostantól minden törvényt, minden állami intézkedést meg kellene vizsgálni abból a szempontból, hogy a családokat, a házasságkötést, a gyermekvállalást segíti-e. Ha nem, módosítani kell az intézkedést.” (Székely János.)
Szintén több szerző (Budaházy, Székely, Téglásy, Kiss) követelte az abortusz szigorítását. „Egyetértünk azokkal, akik amellett érvelnek, hogy a modern »civilizált« társadalmakat a meddőség túszává tevő fogamzásgátló mentalitást termékenységvédő mozgalommal kell ellensúlyozni. A művi abortusz térhódítását, mint a modern rabszolgaság legszégyenletesebb és legpusztítóbb jelenségét szintén vissza kell szorítani.” (Téglásy Imre.)
Itt említek meg néhány egyedi javaslatot. „A felnövekvő gyermekek későbbi anyagi függetlenségének és családalapításának az érdekében helyre kellene állítani a »Babakötvény« korábbi, korlátozásoktól mentes működési formáját.” (Fekete) „Fontos lépés lenne, hogy gyermektelen vezetőt semmilyen szinten ne lehessen választani.” (Budaházy) „A családi adókedvezmény mértékének megállapításakor azt az alapelvet lenne érdemes figyelembe venni, hogy egy három- vagy többgyerekes, hatórás édesanya nettó munkabére egyezzen meg egy nyolcórás (még) gyermektelen munkabérével.” (Skrabski-Ujváry). „Az első gyermek születésekor például egy család kap egymillió forint öt év alatt visszafizetendő kamatmentes hitelt, amelynek addig befizetett részleteit a második gyermek születésekor visszafizeti az állam és újabb egymillió forinttal toldja meg. (…) Pornóadó bevezetése lehetne az egyik pénzügyi lába a Nemzeti Demográfiai Programnak.” (Kiss Antal)
Mádi László hívta fel a figyelmet a következőkre. „Alaposan ki kellene elemezni, hogy a családtámogatásra szánt pénzek (…) hogyan »hasznosulnak«. Világosan különbséget kell tenni a szándék – (…) – és a megvalósítás, azaz a tényleges hatás között. Meggyőződésem szerint kevesebb pénzből jobb eredményt lehetne elérni. Ezen kívül különbséget kell tenni a már meglévő gyermekek szociális helyzetének javítása és a ténylegesen a megszületendő gyermekek világrajövetelét célzó eszközök közé.” Kiss Antal teológus a gyerekvállalás szempontjából kritizálja a jobboldali világ néhány sajátosságát: „előbb kap állami elismerést egy mulatós sztár, mint egy hét-nyolc gyermekes családanya… Akinek több a pénze, több kedvezményt vehet igénybe – SZJA mentesség, babaváró hitel, gépkocsivásárlás, építkezési támogatás.”
Számos szerző (László, Székely, Sütő) szerint a demográfiai fordulat megvalósítása rendkívül nehéz, sőt Bogár László szerint a demográfiai hanyatlás már nem állítható meg. „Lehet és kell is jó szándékú állami beavatkozásokkal legalább lassítani e végzetes lejtőn való lefelé bukdácsolásunkat, de a visszafordulásra, a méltó emberi élet feltételeinek újraalkotására a dolog természeténél fogva nincs esély.”
Azt elfogadom, hogy a kapitalizmus jelenlegi (progresszív liberális) formája nem egyeztethető össze a 2,1-es termékenységgel, de a kapitalizmus a történelemben folyamatosan változott: szabadpiaci, jóléti, állami, korporatív, stb. így joggal bízhatunk abban, hogy kialakítható a kapitalizmusnak egy családbarát és termékenységtudatos formája is. Ez persze azt jelenti, hogy a kapitalizmust a fejlett és a fejlődő világban is teljesen újra kell gondolni.
A szerző filozófus, a MKT Demográfiai Szakosztálya elnökségének a tagja
