Napról napra rakétáznak

LMA
2024. szeptember 6. péntek. 11:18

Napi szinten rakétázzák szét az orosz erők Ukrajnát. Moszkvát szemmel láthatóan nem érdeklik Kijev Pürrhosz ókori király harcaira emlékeztető látványos, de valójában nem sokat érő győzelmei, hanem töretlenül nyomul előre délen, s egyben pusztítja a hátországot is. Mindez természetesen szörnyű és egyben tragikus, de a tény ettől még tény marad, jelesül hogy a látványos nyugati katonai segélyek ellenére a rezsim egyre kevéssé képes megoltalmazni infrastruktúráját és polgárait. S ehhez mérten az már csak amolyan mellékes, hogy közeleg a tél, amikor a sokat szenvedett állam településeit valamiképpen el kell(ene) látni majd energiával.

Mint korábban megírtuk, Ukrajna területének „nagyjából biztonságos” lefedéséhez durván huszonöt-huszonhét Patriot komplexumra lenne szükség. Jelen pillanatban ennek alig töredéke – egyes hírek szerint négy és fél készlet – érhető el a rezsim számára. Ez már önmagában is elgondolkodtató, de még lehangolóbb a valóság. E szerint a totális oltalomhoz kellő mennyiség több mint kétszerese (!) annak, amennyit az amerikai Raytheon egy teljes év alatt képes az üzemcsarnokaiban előállítani. A Patriot a vállalat egyik slágercikke, amelyet a világ számos országában rendszeresítettek, így eléggé sokan veszik és viszik. Különösen az arab államok, amelyek őrületes fegyverkezésbe kezdtek az elmúlt háromnegyed évben.

Kijevet a nyugati államok az elmúlt két évben már alaposan kitömték mindenféle rakétákkal, amelyeket aztán ők a fronton annak rendje és módja szerint el is használtak. (Aprónak éppen nem nevezhető probléma, hogy olykor a saját embereiket irtják ezekkel – lásd legutóbb az F–16-os leszedését.) Figyelmeztető jel, hogy a küldő felek mára gyakorlatilag oda jutottak, hogy nekik maguknak is alig maradt önvédelemre bármiféle fegyver. Így nem győznek utánrendelni attól való féltükben, hogy Moszkva esetleg mégsem áll meg az ukrán határnál – s mivel tömegesen adják föl igényeiket a gyáraknak, e lépésükkel óhatatlanul alátesznek Kijevnek.

Most a legfrissebb fegyvercsomagot az Egyesült Királyság szállítja – jelesül London hatszázötven darab, többcélú Martlet rakétát küld Ukrajnának légvédelme támogatásra. Az első pakkot az év végéig szállítják le, a szerződés értéke mintegy 213 millió dollár – amelyet borítékolhatóan nem a bokáig eladósodott Kijev, hanem az európai adófizetők csengetnek majd ki.

A Marlet amúgy teljesen új fejlesztés, 2021-ben zajlott le az első éles tesztje, s a királyi haditengerészet kötelékében csak 2025-ben tervezik rendszeresíteni. Kipróbálása során számos bosszantó problémával is szembesültek a tervezők, de ezeket – elvileg – megoldották.

Egy-egy, a Thales cég által gyártott rakéta tömege alig tizenhárom kilogramm, hossza pedig nem éri el a másfél métert. A benne elrejtett robbanóanyag három kilogramm fölött jár, hatótávolsága nyolc kilométer. Mindez egyben annyit is tesz, hogy viszonylag közel kell menni/lenni ahhoz a célponthoz, amelyet meg kívánnak vele semmisíteni. Nem csak helikopterről, de vállvetőkről és az Alvis Stormer páncélozott járműről is indíthatóak. Az ukránok az eddig nekik adott példányokat főleg légvédelmi célokra vetették be.

A valóságtól nem elrugaszkodott, hanem korrektnek nevezhető katonai elemzések szerint az orosz–ukrán háborúban napi szinten százas nagyságrendben fogynak a drónok és a rakéták. Ehhez mérten a kapott tételszám gyakorlatilag csöpp a tengerben, s az intenzív csatanapokon legfeljebb két-három hét alatt elkopik. Mivel az biztos, hogy több csomag érkezik Ukrajnába, s ebből az első december végéig landolhat, kijelenthető, akár mennyit is kap 2024-ben Kijev, túlzott segítséget nem jelenthet neki.

Elolvasom a cikket