Századszor is A nagy Gatsby a Vígszínházban

MH/MTI
2024. szeptember 7. szombat. 6:47
Frissítve: 2024. szeptember 7. 9:29

A regényben a hétköznapok válságai és valósága elől a káprázatba menekülő Jay Gatsby fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisyt. Az alkotók egyedi hangulatú, izgalmas megoldásokkal teli előadást hoztak létre.

A nagy Gatsby vasárnap 100. előadását és 5 éves évfordulóját ünnepli a Vígszínházban. „Aki kedvet érez, ezen az estén magára öltheti legcsillogóbb ruháját, hogy a közönség is minél inkább megidézze a kor és az előadás hangulatát” – írják a közleményben.

A címszerepet alakító Wunderlich Józsefet idézik, aki arról beszélt, hogy mit jelent számára A nagy Gatsby. „Csodás zenészek, táncosok, kollégák! öt év őrület Gatsbyvel, Nick Carraway-jel, Daisyvel” – fogalmazott a színész, kiemelve, hogy sokat tanult tőlük. „Megtanultam őrülten hinni valamiben. Akkor is, ha nincs értelme. Mert néha ez tart életben” – fogalmazott.

A Vígszínház egyik sikerdarabját az elmúlt öt évben csaknem százezren látták, sokan rendszeresen újranézik.

Vecsei H. Miklós a közlemény szerint elmondta: Fitzgerald műve erős világú regény, amelyből úgy érezték, jó zenés adaptációt lehet készíteni. Az alkotófolyamat közben jöttek rá, miről is szól igazán: ketten lenni egyedül. A regény azért is különleges, mert nincs értelme egyszer elolvasni, a végén derül ki ugyanis, hogy mit olvastunk eddig, az újraolvasásánál pedig minden szó új értelmet nyer – mondta, hozzátéve, hogy kicsit ilyen lett az ő előadásuk is. „Utólag lesz fontos minden, ami történt, talán ezért is van ilyen sok visszajáró néző” – jegyezte meg.

Az alkotócsapat a próbafolyamat közben, közösen találta ki a produkció formavilágát. „Ez a forma és ez az előadás attól jó, ahogyan akkor megszületett. A mai napig benne van az a lélek” – mondta ifj. Vidnyánszky Attila.

A rendező kiemelte: az előadás tempója, a jelenetváltások akkor eszeveszettnek tűntek, most már inkább lassúnak, mert annyira gyorsul a világ. „Ha ma állítanánk színpadra ugyanezen gondolat mentén, még szélsőségesebb lenne” – mondta.

A bemutató óta 60 kilogramm csillámos konfettit, 100 liternyi szappanbuborék-folyadékot, 100 hamburgert és tíznél is több cápalufit használtak fel. A látványvilág és a zenei aláfestés megragadja az 1920-as évek hangulatát. Kovács Adrián zeneszerzőt is idézik, aki elmondta: pimaszul és bátran nyúltak az általuk ismert formavilágokhoz, talán ez lehet az oka, hogy ennyire újdonságként hatott. „A zenekar létezése fontos az előadásban, folyamatosan be vannak rendezve, szemrebbenés nélkül minden instrukciót megcsináltak” – mondta, kiemelve Mester Dávidot, az előadás zenei vezetőjét, akivel egységben alkottak.

Wunderlich József mellett a darabban többek között Waskovics Andrea, Ember Márk/Brasch Bence, Szilágyi Csenge, Ertl Zsombor, Hegedűs D. Géza, Gyöngyösi Zoltán/Medveczky Balázs/Szántó Balázs, valamint Márkus Luca/Radnay Csilla játszik. A díszletet Pater Sparrow, a jelmezeket Pusztai Judit tervezte, a koreográfus Bakó Gábor.

Elolvasom a cikket