Évről évre nő a Kincsem Díj presztízse

MH/MTI
2024. szeptember 8. vasárnap. 20:03

A honvédelmi miniszter adta át vasárnap a Gasparini – nyergében Jirí Palík – sikerét hozó viadal díját. Ezt követően a közmédiának csatornának elmondta: 150 évvel korábban nagyon magas lóversenykultúrája volt az országnak, amit alátámasztott egy nagyon komoly, magyar tulajdonban lévő tenyészet.

„Az álmaikat kergették az akkori emberek is. És én remélem, hogy Blaskovich Ernő, Kincsem tulajdonosa gondolt arra, hogy mi majd itt állunk 150 év múlva a lováról elnevezett parkban, és egy ilyen rangos eseményt tudunk befogadni” – szögezte le Szalay-Bobrovniczky.

„Évről évre növeljük ennek a díjnak a presztízsét, az értékét, és folyamatosan igyekszünk a lóversenyzést visszatenni oda, ahol korábban volt. Hiszen ez egy olyan polgári időtöltés, ami talán a mai világban nem értéktelen, hogy a fiataljainkat is elmozdítja a TikTok képernyője elől, valódi élményeket ad lovak, emberek közelében: izgalom, élmény, és még ez hozzájárul egy kicsit a magyar nemzetgazdasághoz is. Úgyhogy ez egy csodálatos kombináció, és a lovak szerelmesei itt mindig jól érzik magukat” – mondta.

A honvédelmi miniszter hozzáfűzte: a Kincsem Park nevet viselő lóversenypálya Közép-Európa egyik legrégebbi pályája, amelyen folyamatosan fejlődik az infrastruktúra.

„Most már odáig jutottunk, hogy a híres freudenaui osztrák pályán sem a körülmények, sem a fű nem tette lehetővé az osztrák derbi lefutását, ezért néhány héttel ezelőtt itt volt Budapesten Donau Derby néven a korábban Osztrák derbyként ismert híres verseny” – emelte ki.

„Ez mutatja, hogy fáradozásaink nem múlnak el eredmény nélkül, megfelelő a minősége a pályának, hiszen a gyep minősége rettenetesen fontos, és ez Közép-Európa, de talán Európa egyik legjobb minőségű gyepe” – vélekedett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzáfűzve: a közönség is barátságos, befogadó.

Kitért rá, hogy a mostani Kincsem Díj 55 ezer euró összdíjazású verseny volt. „Ez már egy komoly érték, és ez egyre inkább hozni fogja a nagynevű versenyzőket is, nagy lovakat Budapestre” – tekintett előre.

Elolvasom a cikket