Mindennapos tapasztalatunk, hogy amióta az Unió tagjai vagyunk, tetszik, nem tetszik, pórázon tartanak bennünket. Avagy bennünket is. Egyetlen nap híreit olvasva is elegendő bizonyítékot talál erre az ember, kezdve azon törvénytelenül beérkező pénzekkel, melyek rendre és már régóta olyan szervezetekhez, mozgalmakhoz érkeznek, s azok működését támogatják, melyek Magyarország törvényes rendje ellen fenekednek. A támogatásokat természetesen a támogatók kívánalmainak megfelelően kell és lehet felhasználni, ez idő tájt például arra, hogy lázongásokra bírják az ifjúságot, mondjuk azért, hogy a tanárok alacsony fizetése ellen tüntessen, vagy ezekben a napokban azért, mert az okostelefonjukat a tanórák ideje alatt immáron nem használhatják. Így lehet ismét „forradalmi” helyzetet kreálni, terrort emlegetni. Így keletkezik aztán sok hűhó semmiért, hiszen a lényeg, hogy ne legyen rend.
Persze pórázon van Európa is, békéjét őrizni nem engedik neki, vezetőinek többségét pedig nem a választóik érdekei vezérlik tevékenységükben, hanem a világ urának számító Egyesült Államok akarata, diktátuma. Németországban például az AfD relatív sikere miatt estek kétségbe a minap, s máris keltik a pánikot, mondván, hogy „tönkremegy a német gazdaság, ha az AfD a hatalom közelébe kerül”. Ez ám a demokrácia! Persze, így kell pánikot csinálni, így lehet aztán pórázon tartani és riogatni a németeket, s rajtuk keresztül az Európai Uniót is, mely ugyancsak sápítozott már olyan történések kapcsán, amelyek esetleg az ő hatalmukat veszélyeztethették vagy gyengíthették volna. Egyébként az Európai Unió „AfD-je” Orbán Viktor. Ő a mumus, akit leginkább szeretnének pórázon tartani, természetesen Magyarországgal együtt. Nem is tudnám összeszámolni, hány alkalommal kifogásolták már a brüsszeliták országunk ilyen-olyan terveit, rendelkezéseit, megkísérelve ránk tenni a pórázt, az életünk szinte minden területével kapcsolatban. Nem igazán sikerült, így aztán kíváncsian várjuk, kap-e pórázt, s ha igen, milyent kap Németország az AfD miatt.
Az államok függetlenségének ez idő tájt tapasztalható legfelháborítóbb korlátozása, amivel kapcsolatban ugyebár miránk, magyarokra is folyton pórázt óhajtanak rakni, az a migránshelyzet. Melynek lényege, mi legyünk Európa migránsgettója. Mert ők úgy gondolják, továbbá mert nem tudják kezelni a problémát. Ránk kell tehát lőcsölni az egész őrületet, melyet ők kreáltak, de sosem tudtak mit kezdeni vele. Ez a legaljasabb cselekedet talán uniós történetünkben, ami ellen egy normális világban a földgolyó minden tisztességes emberének tiltakoznia kellett volna. De nem tették. Igen, úgy élünk itt a Földön, hogy másokra mindenki pórázt akar rakni, csak ne neki kelljen viselni. Ám a póráz nem ereszt. Aki tartja, aki ránk teszi, azt nem érdekli az ukrán-orosz háborúság számos tragédiája, nem érdekli a több százezres tömegtüntetés Izraelben a túszalku érdekében, egyáltalán, semmi sem érdekli, csak a maga világuralma, csak az, hogy Istent játsszon. Most ebben a játékban éppen ott tartunk, pontosabban a nagy eszű kanadaiak tartanak ott, hogy eldöntötték, a komoly egészségügyi problémákkal küzdő leszerelt katonákat az öngyilkosság felé terelik, ahelyett, hogy életüket megkönnyítő kezeléseket biztosítanának nekik. Magyarán segítik őket az öngyilkosságban. Ez már a vég – szerintem (vagy a jövő?), s ne is kezdjünk elmélkedni azon, hogy mi lesz, ha Ukrajnában is ilyesmiket ajánlanak majd a sérült harcosoknak. Megőrült a világ, ezek szerint itt az új világrend.
A tájékozottabb emberek már régóta, ha jól emlékszem 1969 óta olvashattak az új világrendről, amelyet akkortájt vázoltak föl a világ urai. Elsősorban az Egyesült Államok, melynek külügyminisztere az Európai Unió formálódása idején például csak annyit kívánt, hogy az EU egységesüljön minél hamarabb, s legyen erős, gazdaságilag meghatározó tényező, s Amerika irányában legyen jó partner. Ez utóbbi azt hiszem, megvalósult, bár azt nem taglalta senki, hogy cserében Amerikának mit kell tennie. Nos, legalább utat mutatnia kellett volna, mint világhatalomnak, s némi értékfelmutatást is elvártunk volna, de ez nem jött össze. Nyilván azért, mert nincs, nem is volt ilyen szándékuk. Európa normálisabb fele ezért nem kért, s szerintem ma sem kér az ottani liberalizmusból, a rendre tragédiákkal végződő szabadosságból, az Európát sokáig jellemző, nevezzük úgy, hogy konzervatív értékeket pedig nem kívánja feladni, bár, ha őszinték akarunk lenni, akkor már bizony feladta. Mert rajta van a póráz. Az a póráz, amely nem rángatja vissza a keresztény kultúrát rendre feladó, sőt, gúnyoló (lásd párizsi olimpiai megnyitó) események eltűrésétől.
Igen, pórázon van tartva a világ. Számos jel mutat arra, hogy eltávolodott erkölcsi értékeitől, magyarán a lényegétől, s az erkölcstelent erőltetik rá. Mert a világ urai ügyesen megtervezték a pórázt. Kicsiny részét mézesmadzagként működtetik, a nagyobbik részét pedig eldugják, mintha nem is volna. Ám a lényeg, hogy marad. Arról pedig érdekes és érdemes lenne széleskörű beszélgetést megszervezni, hogy vajon mitől Unió az Unió? Attól, hogy vannak egyesek és kettesek? Attól, hogy önkényesen dönt arról, kire, mekkora pórázt rak, és milyen indokkal? Ezt jelentené az Unió? Hát nem! Az Unió szövetség. Együttműködés. A jóra. Együttes fellépés az igazságtalanság ellen. Közös cél és közös érdek. Önrendelkezés a csatlakozók számára. Nem pedig egymás ellen fenekedő, tülekedő, törvénytelenségeket elnéző pénzéhes gyülekezet. Amelynek többségét csak a póráz érdekli. Hogy az az ő kezében legyen. „Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid” – szól az Örömóda Beethoven csodaszép alkotása, az Európai Unió himnusza. Mára elértük, hogy nincs testvér, és nincs öröm se. Van viszont póráz. Az önrendelkezés vágya pedig már elő sem kerül, legfeljebb az álmainkban. A pórázok levételéről pedig egyetlen szó sem esik.
P. S.: Amikor elkezdtem ezt a cikket írni, akkor megkerestem féltve őrzött idézet-gyűjteményemet, melyben Thomas Woodrow Wilson, néhai amerikai elnök egyik megállapítására is ráleltem. Az önrendelkezésről mondta: „ha nem jól sáfárkodunk azokkal a hatalmi eszközökkel, melyekkel felruháztak bennünket, mi leszünk az emberiség legnagyobb gonosztevői”. Talált, süllyedt, mondanánk mai megfogalmazással. S azt még hozzáteszem, azok vagytok.
A szerző újságíró
