A Bajkál-tótól északnyugatra elhelyezkedő dombok evenki őslakosai különös jelenséget tapasztaltak 1908. június 30-án (a Julianus naptár szerint június 17-én). A reggel hét óra után nem sokkal az égen átívelő kék csóva a leírások szerint majdnem olyan fényes volt, mintha a nap sütött volna.
A horizont közelébe érve a különös jelenség felvillant, és egy egész tájat beborító vöröses tűzoszlopot eredményezett.
Nagyjából tíz perccel később ágyúdörgésre emlékeztető hang robajlott fel, majd olyan hatalmas erejű lökéshullám futott végig a távolabbi vidékeken is, hogy több száz kilométerrel arrébb még betörte az ablakokat és ledöntötte a lábukról az embereket. Mivel a ritkán lakott tajgán történt az eset, először nem kapott különösebb figyelmet. Ugyan néhány beszámoló szerint volt három halálos áldozat is, de ezt egyik korabeli forrás sem erősítette meg.
A kezdetektől fogva gyanították, hogy egy becsapódás történt, de ez sokáig csupán a találgatások szintjén maradt. Az első, kifejezetten az érintett területet célzó expedíció 1927-ben érkezett a helyszínre Leonyid Kulik vezetésével. Ennek okai az ezt megelőző évek politikai zűrzavara és társadalmi felbolydulása, valamint a helyszín nehéz megközelíthetősége volt.
A kutatócsoport tagjai különös dolgot tapasztaltak
A becsapódási nyomot jelző kráter és letarolt táj helyett egyenesen álló, de lecsupaszított és ág nélküli fákat találtak egy nyolc kilométer sugarú körben. Ezzel szemben a körön kívül eső növények sugárirányban a kör epicentrumától kifelé dőltek. A későbbi felmérések alapján a pusztítás nagyjából 2150 négyzetkilométernyi erdőséget érintett.
A nyomok arra engedtek következtetni, hogy az űrből érkező objektum a Föld felszíne felett robbant fel, és ennek a lökéshulláma okozta a rombolást.
Az expedíció számos krátert talált, amelyeket először becsapódási helyeknek véltek, ám az egyikben talált fatönk cáfolta ezt az elméletet. A talajmintákban talált vas–nikkel arány szintén a földönkívüli eredetet erősíti.
Ugyan egyes elméletek szerint nagy mennyiségű felgyülemlett gáz lövellt ki a talaj alól, mára általánosan elfogadottá vált, hogy egy 50–60 méter átmérőjű meteor robbant fel a Föld felszínétől számított 5–10 kilométeres magasságban. A detonáció erejét 12 megatonnára becsülik, amely nagyjából nyolcszázszor nagyobb, mint a Hirosimát elpusztító atombombáé volt.
A becsapódó test kilétét még napjainkban is homály fedi
A kutatások alapján úgy vélik, hogy vagy egy aszteroida vagy egy üstökös felelős az eseményért. A Bolognai Egyetem kutatói a Cseko-tavat jelölték meg lehetséges becsapódási helyként.
Abban egyetértenek, hogy az objektum a levegőben robbant fel, de elméletük szerint egy körülbelül tíz méter átmérőjű darabja egyben maradt és elérte a felszínt. A tómeder üledékmintái azonban arra utalnak, hogy a tó 280 éves, így nem keletkezhetett az 1908-as történések során.
A tunguszkai esemény az emberiség történetének legnagyobb erejű ismert becsapódása volt.
Ugyan a korai földtörténeti időkből több hasonlóról tudunk, a szibériai tajga vidékén bekövetkezett robbanás intő jelként is értelmezhető: nem az a kérdés, hogy lesz-e még ilyen becsapódás, hanem az, hogy mikor. Ez pedig akár a mi életünkben is megtörténhet.
