Bruce Willist Los Angelesben látták

A fekete sapkában és egy vízszintes szürke csíkokkal díszített, galléros, gombos felsőben, az autó anyósülésén ülő színész úgy tűnt, még a nagy hőségben is élvezte a kiruccanást, pedig sem neki, sem a családjának nincs könnyű dolga, amióta jelentkeztek a sztárnál először az afázia, majd hamarosan kiderült, hogy a demencia tünetei – írja a Life.hu.

Objektum doboz

Augusztus 22-én egy posztban az Bruce Willis egyik lánya, Rumer osztott egy képet, amelyen édesapja kezét fogja, miközben arra a kérdésre válaszol, hogy a színész hogy van.

„Remekül van. Nagyon szeretem őt. Köszönöm” – írta a színész lánya.

Májusban Rumer a Today show-ban is azt mondta, hogy az apja jól van, és kötődik egyéves unokájához, Louettához, ízig-vérig lányos apukaként nagyon jól elvan vele. Rumer azt is elmondta, hogy ő és a család azért beszélnek nyíltan apja a családot is súlyosan érintő egészségügyi problémáiról, mert abban bíznak, hogy ezzel felhívják a figyelmet a hasonló helyzetben lévő családokra, és a betegségre.

A Die Hard sztárjának családja, lányai, felesége és volt felesége 2022. március 30-án Instagramon keresztül adott ki közös nyilatkozatot, amelyben bejelentették Bruce Willis afázia diagnózisát. A család ezt követően 2023. február 16-án adott ki közleményt, amelyben bejelentették, hogy Willisnél frontotemporális demenciát (FTD-ként ismert) diagnosztizáltak, és ezt a demencia leggyakoribb formájának nevezték, és azt is megjegyezték, hogy jelenleg nem létezik kezelés a betegségre.

Elolvasom a cikket