NL: Mesterhármas a szlovén-kazah és a török-izlandi meccsen is

Öt perccel később az RB Leipzig légiósa egy kapusról kipattanóra lecsapva szerezte meg saját és csapata második találatát. A kazah kapusra egyébként nem lehetett panasz, Igor Sackij ugyanis öt alkalommal mentette meg övéit a további góloktól, Jan Oblaknak viszont alig akadt dolga az első 45 percben. A fordulás után egy darabig kiegyenlített volt a küzdelem, majd jött ismét Sesko, aki Janza szabadrúgásából a hálóba fejelve kipipálta a mesterhármast, 3-0.

Izmirben a törökök már a harmadik percben előnybe kerültek Izland ellen: Kerem Aktürkoglu látványos akció végén lőtt a bal alsóba. A folytatásban is támadásban maradt a Montella-csapat, ellenben az északiak szervezetten védekező, pragmatikus játékkal rukkoltak elő, s egy szöglet után a lendületből érkező Victor Pálsson fejesével egyenlítettek a 37. percben. A törökök a szünet után sem találták a fogást az izlandi védelmen – nem úgy az első gólt szerző Aktürkoglu, aki 23 méterről bődületes gólt ragasztott Valdimarsson kapujába. A Galatasarayból hat napja a Benficába igazoló csatár a meccs hajrájában a kapus fölött átnyesett labdával tette fel a koronát teljesítményére, így Törökország megérdemelt győzelmet ünnepelhetett. 3–1

B-LIGA, 3. CSOPORT
Norvégia–Ausztria 2–1 (Myhre 9., Haaland 80., ill. Sabitzer 37.)
Szlovénia–Kazahsztán 3–0 (Sesko 23., 28., 63.)
4. CSOPORT
Montenegró–Wales 1–2 (Camaj 73., ill. Moore 1., Wilson 3.)
Törökország–Izland 3–1 (Aktürkoglu 2., 52., 88., ill. Pálsson 37.)

Elolvasom a cikket