Szijjártó Péter: Magyarország hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez

MH/ MTI
2024. szeptember 10. kedd. 14:45

A tárcavezető a Jereváni Párbeszéd elnevezésű fórum panelbeszélgetésén a moderátor kérdésére válaszolva kiemelte, hogy Magyarország hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, minthogy a kormány olyan helyzetben van, hogy az azeri és az örmény féllel is képes tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján.

Aláhúzta, hogy Magyarország és Örményország között két éve állt helyre a diplomáciai kapcsolat, azóta pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, közvetlen légi összeköttetés jött létre idén, illetve összesen mintegy ezer menekült gyerek vehetett részt magyarországi táboroztatásban.

Emellett a kormány nemrég különített el további 800 ezer eurót az örmény keresztény egyház számára a rászoruló családok támogatására, rövidesen energetikai együttműködés fog indulni, feláll a gazdasági vegyes bizottság a kapcsolat további fejlesztése érdekében, és a két ország újranyitja a nagykövetségét egymás fővárosában – sorolta Szijjártó Péter.

Majd hangsúlyozta, hogy eközben Magyarország stratégiai együttműködést folytat Azerbajdzsánnal is, mindez pedig lehetővé teszi a két ország közötti békeszerződés véglegesítési eljárásának elősegítését.

Tájékoztatása szerint ezen megállapodás aláírásának Budapest is lehetne helyszíne. „A békeszerződés aláírására egy békeszerető nép békeszerető országának békeszerető fővárosában is sor kerülhetne” – mondta a miniszter.

„Hiszek abban, hogy segíthetünk a békemegállapodás létrejöttében, visszaadva emberek milliói számára a jogot a békés és biztonságos élethez” – összegzett.

Végezetül pedig felidézte, hogy a magyar kormányzat 2021 végén hozzájárult ahhoz, hogy öt örmény hadifogoly hazatérhetett Azerbajdzsánból.

Elolvasom a cikket