A hosszú élet egyik titkaként is emlegetik

A hollandoknak az utóbbi időben divatossá vált életszemlélete, a niksen, valami ilyesmire alapoz. Szerintük a „semmittevés művészete” többek közt az inspiráció forrása és a boldog élethez, a mentális jólléthez vezető egyik út lehet.

Fedezzük fel, mit profitálhatunk mi is belőle!

Néhány éve a dán életérzés, a „hygge” népszerűsítésével kezdődött az a törekvés, mely a boldog élet elérésének lehetőségét elsősorban az otthon melege, barátságos légköre, kényelme és lakóinak lelki békéje megteremtésében látta. Később megjelent egy egyszerű fogalom Hollandiában, a „niksen”, mely a semmittevés művészetét fedi. Ez a holland életmód-irányzat, de inkább gondolkodási trend valójában segít a „hygge”-hez hasonlóan a boldog élet megvalósításában. Elsősorban a stressz csökkentése, a nyugodt, de mégis aktív életvitel szerepel céljai közt, amely lehetővé teszi, hogy engedjük meg magunknak a pihentető semmittevést is…

Merítsünk inspirációt belőle

A niksen koncepciója határozottan olyasvalami, amelyből mindannyian ihletet meríthetünk mai rohanó világunkban. Lehetővé tenni magunknak, hogy pl. csak üldögéljünk otthon vagy a szabadban saját gondolatainkkal, az igazi relaxálást jelenti. A holland törekvés szerint a semmittevés beiktatása a mindennapok zsúfolt teendői közé inspirálhatja gondolatmenetünket. Amellett elengedhetetlenül fontos lehet a stressz enyhítésében és a mentális jóllét megteremtésében. A kikapcsolódásnak nem szabad nehezen mennie, akkor sem, ha pl. nincs semmilyen tervünk ezzel kapcsolatban otthon vagy a munkahelyen, és úgy érezzük, nem tudunk szünetet tartani. A niksen arra ösztönöz, hogy lassítsunk, és kényeztessük magunkat az adott időben.

Csak legyünk együtt a gondolatainkkal

Felejtsük el az állandó teendőket, és azokkal együtt a félelmet, hogy elmulasztunk valamit megtenni. Pl. ne ellenőrizzük folyton, hogy mások mit tudnak elvégezni online (míg mi nem), de saját e-mailjeink és határidőink se foglalkoztassanak a választott időben. A niksen arról szól, hogy nyugodtan legyünk együtt gondolatainkkal, merengjünk el rajtuk. És bár semmittevést jelent, aktív életünkben ez a szünet mentális jóllétünket szolgálja.

Érezzük ösztönözve magunkat

Amikor időt fordítunk arra, hogy ne csináljunk semmit, viszont hagyjuk gondolatainkat szabadon áramolni, az nemcsak segít elűzni a stresszt, hanem hosszabb távon fokozza a produktivitást és kreativitást. Számos tanulmány mutat rá, hogy ha hagyjuk gondolatainkat elkalandozni – és közben nem aggódunk semmin – ösztönzőleg hat céljaink elérésére, könnyebb megvalósítására. Továbbá világosabban látjuk a megvalósítás eszközeit is. A niksen hosszú távon valóban célirányosabb gondolkodásmódot eredményez, tudatos koncentrálás nélkül, miközben elménket „foglalkoztatjuk”..

Belefeledkezés az álmodozásba

A „niksen” merőben eltér napjaink divatos „tudatos jelenlét” (mindfulness) törekvésétől. Hiszen éppen ellenkezőleg, arra bíztat, hogy tudatosság helyett pl. feledkezzünk bele ábrándozásainkba. Amellett hagyjuk, hogy akár unalmat is érezzünk – azt ne ítéljük meg negatívan.

Sokszor büszkeséggel tölt el minket, hogy nagyon elfoglaltak vagyunk, míg, ha nincs teendőnk, szinte szégyenletesnek tartjuk. De a niksen azt vallja: az egyszerű, stresszmentes, kissé lassúbb ütemű élet az életminőséget boldog, új szintre emeli.

Próbáljuk ki magunkat mindennap

A szakértők azt javasolják, hogy a niksent olyan sűrűn gyakoroljuk, amennyire csak szükségünk van rá, de lehetőleg próbáljunk időt szakítani egy kis semmittevésre mindennap. Kezdhetjük naponta mindössze öt perccel, de amint részévé válik a napi rutinnak, töltsünk több időt vele. Pl. naponta félóra ideálisnak tekinthető.

Tippek: mikor működik legjobban a niksen, és hogyan lehet beilleszteni gondolkodásmódunkba?

Munka közben

Furcsának tűnhet, hogy nem csinálunk semmit munka közben, de természetesen egy adott időpont, pl. az ebédidő alkalmas lehet erre a fajta relaxálásra. A niksen szerint, ha nem foglalkozunk semmivel, az agyunk akkor is feldolgozza az információkat. Amikor ily módon feltöltődünk, a megoldások és kreatív ötletek sokkal szabadabban megszülethetnek az elménkben. Később visszatérhetünk rájuk, de a lényeg az adott pillanatban nem felülvizsgálata.

Ágyban fekve

Természetéből adódóan az ágyban fekvés azt sugallja, hogy tökéletes helyen vagyunk a semmittevéshez. Egy túlzsúfolt nap után, mikor végre ágyba bújunk, ideális hely és idő lehet a niksen számára. Miért ne tennénk hát le a könyvünket, kapcsolnánk ki a telefonunkat, és hagynánk gondolatainkat elkalandozni ebben a helyzetben? Még abban is segíthet, hogy könnyebben álomba merüljünk…

Barkácsolás, kézimunkázás, egyéb hobbitevékenység végzése közben

A niksen gyakorlása során kevés tevékenységet végezhetünk, de a különféle hobbitevékenységek ide tartoznak. Az ismétlődő mozgás, pl. a kötés, horgolás lehetővé teszi, hogy belemerüljünk gondolatainkba, hagyjuk kószálni őket. Akkor hatásos a módszer, ha meggyőződünk róla, hogy feladatunk minimális erőfeszítést igényel, és álmodozásra késztet.

Sétálás alatt

Az intenzív testmozgás koncentrálást igényel, nem is beszélve arról, ha kitűzött céllal, pl. versenyszerű sportolás keretében végezzük. Ez tehát nem az ideális idő a niksenre. Az egyetlen testmozgás, ami alkalmas rá, a séta. Válasszunk pl. egy festői helyet, és gyalogoljunk megadott útvonal vagy desztináció nélkül, gondolatainkba merülve vagy a tájat csodálva.

Otthon

Végül, a niksent ideális esetben akkor kell alkalmazni, ha nincs más dolgunk, és semmilyen zavaró körülmény sem merül fel (pl. nem vagyunk zaklatottak, és mások sem azok körülöttünk). A legjobb módszer erre az otthoni relaxálás lehet. Csak üljünk le a kanapéra, és a kisujjunkat se mozdítsuk! Bámuljunk ki az ablakon, merengjünk el a távolban, és érezzük belső békénket, nyugalmunkat. Ez a speciális törekvés a „jótékony semmittevésre” teszi a niksent valóban egyedivé…

Elolvasom a cikket