Lecserélgetett miniszterek övezték az ukrán kormányátalakítást, köztük olyan emblematikus figuráké, mint Dmitro Kuleba külügyminiszter.
Minderre azután került sor, hogy az ukrán elnök mandátuma jócskán lejárt, voltaképpen tavasz óta várta mindenki, hogy átalakítsa a kabinetet. De nem így.
„A mostani hatóságok minden akciója az elnök és hivatalának rendszerszintű hatalmi központosításáról szól” – ezt pedig már az ellenzéki Európai Szolidaritás párt képviselője mondta el a Politicónak annak korábbi cikkében, körülbelül egy hete.
S most ismét írást szentelt a brüsszeli lap Zelenszkij kormányátalakításának, ami, mint írják, a legnagyobb változtatás az orosz offenzíva kezdete óta. Egy névtelen hivatalnok igyekezett árnyalni a képet a lapnak, mondván, „ez mindössze néhány kirakatszemély lecserélése”.
Kivéve Kulebát és egyébként ettől függetlenül leváltott Volodimir Kudrickij nemzeti energetikai hálózati vezetőt. Előbbi bennfentesek szerint azért kellett, hogy távozzon, mert felbosszantotta Zelenszkij nagyhatalmú kabinetfőnökét, Andrij Jermakot, aki nagyobb ellenőrzést akar a minisztérium felett.
Az átalakítás kapcsán pedig nagyon az elvárások, legkésőbb tavasz óta, a vezetők pedig egyre komolyabb presztízsveszteségeket szenvedtek el – és a lap ezúttal feketén-fehéren leírja: a kurszki ellentámadás mögött is ez az ok állhat. Sőt.
„A kurszki offenzívának pusztán politikai céljai voltak, és valójában semmiféle katonai célja nem volt” – mondta Mikola Knyázickij ellenzéki képviselő.
„Természetesen feldobta a kedvünket a kurszki hadművelet. De sok olyan problémánk van, amelyeket figyelmen kívül hagynak” – mondta, példának hozva fel a kiürülő országot.
Sajnos az átalakítás nem enyhít Zelenszkij „erősen személyre szabott és egyesek szerint autokratikus kormányzási módja miatti, régóta meglévő aggodalmakon” – írja a lap, hozzátéve, beleértik ebbe a barátok és ismerősök belső körétől való függését, akik nagyrészt elszámoltathatatlanok, és vesztegetési botrányok is övezik a nevüket.
Kuleba távozása is erre utal, hogy az elnök hatalmát megkérdőjelező embereket eltávolítják. Így volt ez a sikeres és népszerű, majd londoni nagykövetségre száműzött Valerij Zaluzsnij tábornokkal is.
Mindketten jól feküdtek a Nyugatnál, és mindkettejük távozása nyugtalanságot okozott, noha a nyílt vitákat Ukrajnában mellőzik, attól tartva, hogy az orosz propaganda felhasználná azokat. Mindenesetre beszédes, hogy Kulebától milyen szép szavakkal búcsúztak a nemzetközi partnerek.
Kudrickij kirúgása az Ukrenergo éléről ugyancsak visszatetszést keltett, elvégre ő eddig kívül állt a politikusok körén, és ez most veszélyben van, ezzel együtt,mint aggódó hangok felvetették, kockáztatják a nyugati támogatást az Ukrenergo és Ukrajna energiabiztonsága tekintetében. A Politico egyébként Kudrickijt is megszólaltatta, aki szerint Zelenszkijék már az orosz támadás előtt is próbálkoztak kiterjeszteni befolyásukat az Ukrenergóra.
Az ő elbocsátása nem személyes ügy volt,
„az egész a hatalom központosításáról szól, és elmondhatom, ha nem működtünk volna függetlenül az elmúlt két évben, nem tudtuk volna fenntartani a rendszert.”
Egy múlt hónapban végzett közvélemény-kutatás szerint pedig az ukránok több mint fele úgy gondolja, hogy Zelenszkij hivatala túlzott befolyást gyakorol az állami és bűnüldöző szervekre, bíróságokra, korrupcióellenes szervekre, valamint parlamentre.
Zelenszkij támogatói persze a háború miatt szükséges kemény kéz politikájáról beszéltek, ugyanakkor ismét előkerült Winston Churchill, akire előszeretettel szoktak hivatkozni az ukrán elnök kapcsán – ám most abban a kontextusban, hogy a brit miniszterelnök a második világháború idején is olyan miniszterekre támaszkodott hadikabinetjében, akiket támogatott a lakosság, s akik kiegyensúlyozott irányítást tettek lehetővé.
S így a Politico értékelése: Zelenszkij a háború óta semmit sem tett annak érdekében, hogy csillapítsa populista, türelmetlen hozzáállását a kormányzással szemben; kritikusai pedig régóta bírálják a posztszovjet mentalitása miatt, amely lerombolja az innovatív, független polgárok ellenálló képességét merő hatalomvágyból éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne arra.