Varga Mihály: Az EU versenyképességének erősítése az uniós pénzügyminiszterek budapesti találkozójának fő témája

MH/ MTI
2024. szeptember 13. péntek. 9:53

Varga Mihály kiemelte, hogy minden adott egy sikeres rendezvényhez: mind a résztvevők körét, mind pedig a tárgyalandó témákat tekintve.

A tárcavezető ismertette, hogy a tanácskozáson minden uniós tagország képviselteti magát, a legtöbb magas szinten, és itt vannak a tagállamok jegybankjainak vezetői is. Ezen kívül nemzetközi pénzügyi intézmények, közöttük az IMF, az OECD, az EBRD, és az EIB is részt vesz a megbeszéléseken az uniós intézmények képviselői mellett.

Hangsúlyozta: mostani tanácskozások olyan témák köré épülnek, amelyekben Magyarország már rendelkezik megosztható tapasztalatokkal az EU közössége számára. Eszerint áttekintik a zöldátmenet finanszírozási kérdéseit, és annak lehetőségét, hogy az alacsony jövedelmű országok adósságkezeléséhez az EU milyen módon nyújthat segítséget. Szombaton megvitatják a demográfiai folyamatok hatását az államadósság fenntarthatóságára – tette hozzá.

Azt mondta, ez egy informális találkozó, döntések ez alkalommal nem születnek, a résztvevők nagy száma viszont annál nagyobb sikernek tekinthető. Itt most olyan elmélyült viták lefolytatására nyílik lehetőség, amelyeknek a későbbi ülések döntéshozatalánál látható majd a haszna – fogalmazott.

Reményét fejezte ki, hogy a budapesti találkozón előrelépést érnek el azokon a területeken, amelyek az uniós versenyképesség erősítéséhez szükségesek.

Elolvasom a cikket