Egy népesedési vita keretében érdemes kitérni a szülés egészségügyi feltételeire és körülményeire is. Számos baráti házaspárt hallottam már panaszkodni arról, hogy a nő a szülés során elveszítette az önrendelkezését, és az eredeti szándékai ellenére császármetszést hajtottak rajta végre.
Elvileg a várandós anyákat is megilletik mindazok a betegjogok, amelyek más pácienseket, beleértve az önrendelkezési joguk tiszteletét is. Ugyanakkor a terhes nők autonómiáját a magzat érdekei korlátozzák. Tehát a várandós nők önrendelkezési joga eleve korlátozott. Ez sem igazolhatja azonban azt a tárgyiasító bánásmódot, amelyről a nők sokasága panaszkodik a szülészeti osztályokról kikerülve.
A nyugati gyógyászat a várandósságot és a szülést betegségként kezeli. A várandós nő gyakran egy olyan tájékoztatást kap, amin az áll, hogy „betegség: szülés, gyógykezelés: szülés levezetése” Ez a „gyógykezelés” pedig többnyire beavatkozás-centrikus megközelítéssel történik, ami magába foglalja a császármetszések többnyire indokolatlan alkalmazását.
A szülés levezetésével kapcsolatban nyilvánvalóan létezik egy átfogó protokoll, aminek a kapcsán két különböző hiba is felmerül. Nem ad teret a személyre szabott ellátásnak, és nem tudja megvédeni a szülő nőt az orvosi team speciális okokra visszavezethető beavatkozásaitól. Sajnos a paraszolvencia önmagában üdvös megszüntetése is hozzájárult az orvosi paternalizmus felerősödéséhez az állami intézményekben.
A szülő nőnek és a szülést segítő orvosnak is elsődleges és általános érdeke az anya és a baba egészsége, ugyanakkor mindkét félnek vannak speciális érdekei. Az orvos például a következőkben érdekelt: munkaidőben történő gyors szülés, számára kényelmes szülési pozíció, gátmetszés, császármetszéssel járó nagyobb kontroll és kisebb felelősség. Ezekben a kérdésekben az orvos akkor is a baba vagy az anya érdekeire hivatkozik, ha a valódi motivációt a nagyobb NEAK támogatás, a kényelem vagy az őt terhelő kockázatok mérséklése jelenti.
Magyarországon rutinszerűen alkalmazzák a császármetszést, vagyis azt hasi műtétet, amelynek során a szülész a méh megnyitásával segíti világra a születendő babát. Természetesen vannak olyan esetek, amikor a császármetszés életmentő jellegű: köldökzsinór előreesés, elöl tapadó méhlepény, placenta leválás, homloktartás, haránt vagy vállfekvés, szívmegállás, azonban császármetszésre többnyire nem ezek miatt kerül sor. Az egy másik kérdés, hogy mit írnak az orvosi jegyzőkönyvekbe.
A császármetszés előnyei közé tartozik, hogy jól időzíthető vele a szülés, emellett az anya és az orvos számára is kényelmes módszer: félóra alatt végrehajtható, míg egy normál szülés akár hat-nyolc óráig is eltarthat. A szülészeti centrumok számára is előnyösebb, mert a TB magasabb összeggel számolja el, mint a normál szülést. Ezért a centrumok vezetése nyomást gyakorolhat az orvosokra, hogy növeljék a császármetszések arányát. Az egy másik kérdés, hogy a császármetszés a TB számára drágább és a beteg szempontjából is kockázatosabb beavatkozás.
Mint minden műtétnek így a császármetszésnek a kockázatait is a páciens viseli. A szokásos műtéti kockázatokon túl a császármetszés után maradt heg meggyöngíti a méh izomzatát, ami sohasem lesz olyan erős, mint a természetes méh fal. A következő terhességek esetében ez hegszétválást eredményezhet, amely egyaránt veszélyeztetheti a szülő nő és a magzat életét.
Minden császármetszés emeli a komplikációk arányát a következő szülés során. A szakemberek emiatt a császármetszést követő 3 év során nem tanácsolják a terhességet, továbbá legfeljebb három császármetszéssel végzett szülést javasolnak. Az Egészségügyi Világszervezet szerint császármetszést csak orvosilag szükséges esetben szabad végezni maximum 15 százalékos rátával.
Az amerikai szakorvosi szövetség szerint az alacsony kockázatú terhesség esetében a császármetszés nagyobb kockázattal jár, mint a hüvelyi szülés. A fejlett egészségüggyel rendelkező országokban a császármetszések esetén 100 ezer esetre 13, míg vaginális szülésnél 3,5 haláleset jut. Sürgősségi császármetszés esetén a szövődmények kockázata még magasabb.
A 2019-es adatok szerint az európai tagállamok közül Magyarországon az ötödik legmagasabb a császármetszések aránya: 37 százalék. Nálunk rosszabb arány jellemzi Ciprust, ahol a szülések több mint fele zajlik műtéti úton, utána Románia (44), Bulgária (43) és Lengyelország (39 százalék).A lista másik végén Finnország (16), Svédország (17), Észtország és Litvánia (19 százalék) található.
Miért ilyen magas Magyarországon a császármetszéssel történő szülések aránya? Ennek nyilvánvalóan nem egészségügyi indokai vannak. Közép- és Dél-Európában, ahol magas a császármetszések aránya, még mindig a paternalista gyógyítás és szülészet a meghatározó, szemben Észak- és Nyugat-Európával, ahol jobban tisztelik a páciensek autonómiáját.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK) az állami központokra vonatkozó összesítéséből kiderül, hogy Magyarországon 2023-ben a császármetszések aránya már 41 százalék volt. A legmagasabb Bács-Kiskunban 50 százalék és a legalacsonyabb Hajdú-Bihar vármegyében 31 százalék. Ha ezen a téren érvényesülne a szakmai protokoll, akkor az arányszámok nem lennének ilyen magasak és nem lennének ilyen jelenetős különbségek a vármegyék között.
A NEAK honlapja az egyes intézményekre vonatkozólag is megadja a császármetszések arányát. Ezen a téren is óriási különbségek láthatók, hiszen egyaránt vannak 25 százalék alatti és 50 százalék feletti arányszámmal működő szülészeti centrumok.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy esetenként az anya kéri a programozott császármetszést. Ebben szerepet játszik a szülési fájdalmaktól való félelem, de az is, hogy a szülő nő autonómiája eleve korlátozott. S ha a kiszolgáltatott helyzetben levő nő amúgy sem hozhat döntéseket a szülés során, akkor számára is jobb megoldásnak tűnhet a császármetszés. Ez azonban a fentebb említett kockázatokon túl azzal is jár, hogy a következő szülés esetében is császármetszésre kerül sor, ugyanis sok szülészorvos a korábbi császármetszésre hivatkozva már ragaszkodik az újabb császármetszéshez.
Természetesen Magyarországon is vannak képviselői a természetes szülésnek (szakorvosok, szülésznők, dúlák, otthonszülés), akik több évtizede harcolnak ennek térnyeréséért. Sajnos eddig csak lokális és átmeneti eredményeket értek el a medikalizált szülészettel szemben. Az államnak, illetve a TB-nek támogatnia kellene ezt a mozgalmat, illetve fel kellene világosítani a társadalmat a császármetszés és többi invazív szülészeti beavatkozás mellékhatásairól és hosszú távú kockázatairól. Első lépésben A TB-nek magasabb értéken kellene elszámolni a természetes szülést, figyelembe véve az orvos idejét és magasabb kockázatvállalását.
A fentieket összefoglalva: Magyarországon a császármetszések aránya az elmúlt években jelentősen megnövekedett, és jelenleg az egyik legmagasabb Európában. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy az orvosok számára a császármetszés biztonságosabb és előre tervezhető beavatkozás, ami sokkal gyorsabb és kevesebb kockázattal és jogi felelősséggel jár. Az egy másik kérdés, hogy a várandós nők számára ezek a beavatkozások sokkal nagyobb veszélyekkel és kockázatokkal járnak, mint a természetes szülés. Népesedéspolitikai szempontból pedig azért visszaszorítandó ez a gyakorlat, mert korlátozza az anyák magasabb termékenységét.
A terhes nők egyéni helyzetüknél fogva, sokkal inkább ki vannak szolgáltatva az egészségügy és az orvosi teamek speciális érdekeinek, mint más betegek. Ennek oka, részben a terhesség és a szülés medikalizációja, részben pedig az, hogy az egészségügy és az orvosi team mindig hivatkozhat a baba vélt vagy valós érdekeire. Egy családbarát társadalom és egészségügy azonban nem hagyhatja magára a kiszolgáltatott helyzetben levős anyákat. Nem asszisztálhat a császármetszés szabadságához.
Ez a cikk a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.
A szerző filozófus, a MKT Demográfiai Szakosztálya elnökségének a tagja
