Árvíz: A Szigetközbe rekordközeli vízmennyiség fog érkezni

MH/MTI
2024. szeptember 16. hétfő. 7:24
Frissítve: 2024. szeptember 16. 7:26

Az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei jelenleg úgy látják, hogy a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.

Elmondta, mivel a Traun, az Enns és a Bécsi-medence vízgyűjtő területein még mindig esik az eső, ezeket az adatokat még pontosítani kell majd. Vízügyes szempontból a legkomolyabb helyzetre a Szigetközben és a Lajta mentén lehet számítani, hiszen – mint mondta – oda érkezik meg először Magyarországra az árhullám a Dunán.

A szóvivő kijelentette, a Szigetközbe érkezett szakemberek mellett a tiszai vízügy munkatársai is készenlétben állnak, akik szükség szerint segíteni tudnak. Emellett folyamatosak az átvezénylések, azok a nyugat-dunántúli vízügyesek, akik 24 órával ezelőtt még a Rába és a Mura mentén védekeztek, már mennek át a Dunához segédkezni.

Hangsúlyozta, folyamatos a felkészülés az önkormányzatoknál is, ahol ott vannak a vízügyi műszaki irányítók, valamint velük együtt a katasztrófavédelmi szakemberek is. A Dunán mintegy ezer kilométeren állami védvonalak is vannak, ahol a vízügyesek szükség szerint elsősorban a katonák segítségét is igénybe tudják venni a munkáknál – tette hozzá.

Siklós Gabriella kitért arra, hogy akik szeretnének részt venni az árvízi védekezésben, azok a polgármestereknél jelentkezhetnek; ők koordinálják azoknak az önállóan védekező településeknek a védekezését, ahol önkéntesek segítségére van szükség. E helységek listája elérhető az OVF közösségi oldalain.

Elolvasom a cikket