Több mint 400 programmal kecsegtet a Kulturális örökség napjai

MH/ MTI
2024. szeptember 17. kedd. 20:36

Idén mintegy kétszáz helyszínen több mint 400 programmal várja a Kulturális örökség napjai programsorozat országszerte a látogatókat a hétvégén – mondta el a műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár a programsorozatról szóló keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.

Deák Krisztina kiemelte: csaknem ötven olyan épület is bejárható lesz a hétvégén, amelyeket csak a programsorozat idején lehet látogatni. „Érdemes tehát megragadni az alkalmat, hogy az év folyamán mindössze egyszer feltáruló, sok titkot rejtő műemléki helyszíneket láthassunk” – tette hozzá.

Veöreös András, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke kiemelte, hogy első alkalommal szervezi közösen az egyesület és az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkársága a Kulturális örökség napjait.

„Ez az állami és a civil szféra közötti együttműködés jól példázza azt, hogy a műemlékvédelem egy rendkívül összetett feladat, rendkívül komplex társadalmi tevékenység, amelybe az állami szereplőknek és a civileknek, a társadalomnak is nagyon fontos szerepe van” – hangsúlyozta.

Elolvasom a cikket