„Bízunk abban, hogy egyre több mozgássérült és fogyatékos ember kezd el sportolni”

MH/MTI
2024. szeptember 18. szerda. 17:31

Amint szerdán elhangzott, csaknem 200 szervezet nyújtott be pályázatot, ebből hetven sporteseményt, valamint 69 szervezetet támogattak.

„Az élménysport pályázatból kivettük a mozgássérült és fogyatékos szabadidősportolókat, akiknek egy külön pályázatot hirdettünk meg a Magyar Paralimpiai Bizottsággal együttműködve, és 200 millió forintot tudtunk erre elkülöníteni” – hangsúlyozta Révész Máriusz, majd kifejtette, a keretből 150 millió forinttal eszközvásárlást, ötvenmillió forinttal pedig a mozgássérülteknek szánt programokat támogattak.

„Reménykedünk abban, hogy a következő évben ennél nagyobb összeggel tudjuk majd meghirdetni ezt a pályázatot, és bízunk abban is, hogy ennek köszönhetően egyre több mozgássérült és fogyatékos ember kezd el sportolni a következő időszakban” – fogalmazott.

Szabó László, az MPB elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a fogyatékos emberek számára eszköz és alkalom kell ahhoz, hogy a sport és a mozgás az életük részévé váljon.

„Ez a lépés olyan szervezeteket hozott felszínre, amelyeknek egy részét valójában nem ismertük. Csinálják a dolgukat, de valahogy nem kerültek bele a mi látókörünkbe, és ennek a pályázatnak a segítségével ezeknek a szervezeteknek a munkájával is megismerkedhetünk, bevonhatjuk őket a közös munkába, amely a fogyatékos emberek aktív szabadidő-eltöltését szolgálja” – mondta, majd kiemelte, hogy mind az öt fogyatékossági területen igyekeztek pályázókat találni: mozgásukban, látásukban, hallásukban, értelmi képességeikben korlátozottaknak, illetve a szervátültetetteknek is.

„Egy olyan pályázat, amelynél a pályázati keretnek a négyszeresére érkezik be igény, és csaknem 200 szervezet mozdul meg, az mindenképpen sikeres, és mindenképpen nagy a társasági igény. Emögött alapvetően az áll, hogy egyre többen értik, hogy a fogyatékkal élő embereknek a sporthoz való hozzáférése ugyanolyan alapvető emberi jogként jelentkezik nálunk, mint hogy közlekedhessenek” – mondta Gusztos Péter a Suhanj! Alapítvány társalapítója és vezetője, aki azt is elárulta, hogy a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló edzőterem Magyarország egyetlen teljes mértékben akadálymentesített terme, ahol a fogyatékkal élők és az egészséges emberek is együtt edzhetnek.

Elolvasom a cikket