Mióta J. Károlynak is van okostelefonja, annak ellenére nem tud elszakadni tőle, hogy a telefonáláson kívül csak esténként használja a hírek böngészésére. Túl sok örömét nem leli benne, inkább szorongást érez, néha pedig egészen határozott félelmet is kelt benne, hogy a világ mennyire veszélyes hely lett. Hiába próbálná szépíteni bárki a dolgokat, a smink alatt a gonosz vigyorog, sőt már az sem számít, hogy a smink a vigyort kellőképp eltakarja-e.
Ez a veszély persze nem magában a telefonban rejlik, hacsak abban nem, hogy az embert a szabad felhasználás illúziójába zárja, miközben arra kényszeríti, hogy maga válassza életformájaként a szorongást. A hivatalban már régen le van tiltva a böngészés, azonban az osztályvezetőre ez már nem vonatkozik, és megfigyelése szerint a kollegák többsége is legalább osztályvezetőnek képzeli magát, mert egyébként nem töltene annyi időt játékkal és csevegéssel. Ezek látszólag oldják a szorongást, de az illúzió még a hazugságról is hazudik.
Telefonálni amúgy J. Károly sem munkaidőben, sem azon kívül nem szokott túl sokat, ami azt jelenti, hogy eddig csak a büfés Esztert hívta föl. Az elmúlt hónapokban majdnem minden hétvégén, ám ez is csupán a töredéke volt annak, ahányszor szerette volna, mert igyekezett önfegyelmet gyakorolni. Napközben erre sincs szükség, mert ott van a munkahelyi büfé, és beszélgetés közben ilyenkor legalább látja a nő tekintetét.
Eszter megmutatta neki, hogyan működik a videóhívás, ám ez legalább annyira lehangoló élmény volt, mint egy világméretű hazugság, mert nemcsak Esztert látta a képernyőn – ami boldogsággal töltötte el –, hanem saját magát is. Ettől pedig alaposan megrémült, mert az volt a benyomása, hogy még a tükörben is ezerszer jobban néz ki, noha azzal a látvánnyal sem elégedett, főleg reggelente, borotválkozás előtt. Úgy érezte, ebből a szempontból kicsit hasonlít a nőhöz, ami alatt persze nem a borotválkozást, hanem a reggeleket értette, és mostanában már soha nem mulasztja el, hogy Esztert megdicsérje.
J. Károly magában eddig is mindig megállapította, hogy milyen csinos, hogy mennyire bájos az arca, és mindig fölvidítja őt az egyszerre huncut és rejtélyes nézése, de olvasta egy cikkben, hogy a nők azt is szeretik, ha kimondják nekik a bókokat. Olyanok, mint a politikusok: szeretik a túlzásokat. Eszter mosolygott, és legalább minden második vagy harmadik udvarlásnál megjegyezte, hogy J. Károly egy mázlista, óriási szerencséje van ugyanis, hogy reggel nem látja őt a sminkelés előtt.
Az ilyen típusú szerencséről J. Károlynak egészen más volt a véleménye, mert mit sem szeretett volna jobban, mint reggelente látni a nőt, sminkelés előtt. Azt nem tudta eldönteni, hogy a világot szeretné-e smink nélkül szemügyre venni, s ha igen, akkor lenne-e türelme hozzá, hogy kiderítse, hány rétegnek kell lekopnia, míg föltárul az igazság.
A szerző irodalomtörténész
