„Az embereknek szükségük van szimbólumokra”

MH/MTI
2024. szeptember 19. csütörtök. 19:46

Mivel emberek vagyunk, szükségünk van olyan szimbólumokra, mint a tér tekintetében a templom, azaz a szent hely, mint az egyház ünnepei, szentségei, vagyis a szent idő, és olyan tárgyakra, mint a liturgikus eszközök vagy az ikonok – mondta csütörtökön Semjén Zsolt a Görögkatolikusok évszázados öröksége című centenáriumi kiállítás megnyitóján Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, emberekként arra is szükségünk van, hogy az érzékszerveinkkel megragadható módon tudjuk a valóságot a tudatunkba hozni, szükségünk van az érzelmekre és hangulatokra, valamint a logikára is, hogy „eljussunk az igazság felismerésére”. Ezért van szükségünk egyházművészetre és teológiára.

Szolyák Péter, a múzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a kiállításon huszonnyolc intézmény és parókia összefogásával hatvannyolc műtárgyat mutatnak be jövő év március 20-ig. A kiállított tárgyak között az abaújszolnoki oltárt vagy a kéziratos Tetraevangeliont is megtekinthetik a látogatók – tette hozzá.

Elolvasom a cikket