Erdei úton közelíthető csak meg a Máltai Szeretetszolgálat pilismaróti idősek otthona

MH/MTI
2024. szeptember 19. csütörtök. 14:26
Frissítve: 2024. szeptember 19. 14:29

Közleményük szerint a létesítményt a Pilisi Parkerdő által az áradás idejére megnyitott erdei úton lehet megközelíteni, szerda délutántól így jutnak be a műszakba érkező dolgozók.

A Máltai Szeretetszolgálat hétfő óta készült arra, hogy a vízszint emelkedése miatt az épülethez vezető útszakaszt le kell majd zárni, a raktárkészleteket feltöltötték, és az ápolók, takarítók és a konyhán dolgozók beosztását is ennek megfelelően állították össze – írták.

A szeretetszolgálat közölte: az áradás alatt az erdei úton közlekedő kisbusz köti össze az intézményt a külvilággal, a jármű Esztergomból indulva hozza be az otthonba érkező munkatársakat.

A közleményben kitértek arra is, hogy szerda este óta a Margit-szigeten is segíti a védekezést a Máltai Szeretetszolgálat, teajárata az esti óráktól ellátja a védekezésben részt vevő kétszáz embert.

Dunabogdányban a teajárat mellett pihenő- és rekreációs sátrat állított fel a karitatív szervezet, hogy a védekezésre kivezényelt hivatásos állomány tagjainak legyen hol megpihenni. A településen öt kilométer hosszan zajló védekezéshez technikai eszközöket, reflektorokat és a bicskei önkéntes tűzoltók közreműködésével szivattyúkat is visz a karitatív szervezet – írták.

Elolvasom a cikket