Az olimpián indulók bő egyharmadától vettek doppingmintát

MH/MTI
2024. szeptember 20. péntek. 13:37

Az adattal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő, az olimpiai tesztelésekért felelős ITA szolgált, kiemelve, hogy a teszteltek száma négy százalékkal haladta meg az előző, 2021-es tokiói olimpiáét, és tíz százalékkal a 2016-os riói játékokon ellenőrzöttekét.

A július 26. és augusztus 11. közötti esemény során levett vizelet- és vérminták elemzése nyomán öten buktak meg: egy iraki dzsúdós, egy afganisztáni és egy nigériai bokszoló, egy kongói sprinter és egy bolíviai úszó szolgált pozitív eredménnyel. A párizsi olimpia előtti időszakban is végzett kontrollvizsgálatokat az ITA, amely intenzív szűrőprogramot hirdetett meg, ez pedig arról szólt, hogy 2024-ben a francia fővárosban versenyzők 90 százalékát legalább egyszer ellenőrzik az ötkarikás játékok előtt.

Az ITA mostani nyilatkozata szerint Párizsban a legtöbb tesztet a legnépesebb küldöttségek, vagyis az Egyesült Államok, Franciaország, Kína és Ausztrália sportolói delegációinak körében végezték el.

„Az olyan sportágakban, mint az atlétika, a vízi sportok, a kerékpározás, az evezés és a birkózás volt a legtöbb doppingellenőrzés” – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket