Az Euromemorandum csoport európai közgazdászoknak egy olyan csoportja, amely arra jött létre, hogy alternatívát állítson az Európai Unió neoliberális gazdaságpolitikájával szemben. A csoport eredete 1975-re nyúlik vissza, amikor egy Jörg Huffsmid nevű brémai egyetemi tanár megszervezte a neoliberalizmussal szembeni német ellenállást, és ez a csoport 1995-ben nemzetközivé alakult át. Jelenleg az Európai Unió 15 országából vannak tagjai, e mellett az éves konferenciákra az Egyesült Királyságból, Svájcból az Egyesült Államokból, Kanadából is jönnek résztvevők, sőt esetenként még Törökországból, Indiából, Irakból, Szenegálból is érkeznek érdeklődők. A csoport elvileg pártsemleges, hiszen a neoliberalizmusnak jobbról és balról is vannak kritikusai, a gyakorlatban azonban a baloldali elkötelezettségűek dominálnak, ahol baloldalon nem a hazai értelemben vett (globalista) ellenzéket kell érteni, hanem olyan pártokat, vagy mozgalmakat, amelyek a szociális igazságosság oldaláról kritizálják az Uniót jellemző turbó-kapitalizmust.
A tisztánlátás végett érdemes megemlíteni, hogy a baloldalra sorolt pártok és mozgalmak között igen nagy eltérések vannak. A hagyományos baloldali pártok, mint a német szociáldemokraták vagy az angol munkáspárt (labour) a fősodratú globalistákhoz csatlakoztak, ami azért volt lehetséges, mert a pártok bázisa, a munkásosztály, gyakorlatilag megszűnt, a pártok vezetését pedig kisajátították a globalisták. E mellett vannak a hagyományos baloldali eszméket valló kis pártok, mint a német Die Linke, vagy a Die Linke-ből kivált Sahra Wagenknecht-féle párt. Mindkettőre jellemző, hogy szemben a német szociáldemokrata párt vezetésével világosan látják az ukrajnai háború okait, és egyértelműen fellépnek – néha a fasisztának bélyegzett AfD-vel közösen – a háború eszkalációja ellen. E mellett vannak a valódi szélsőségesek, eszmei téren a Frankfurti Iskola tanítványai, akik az intézményekbe való hosszú menetelésük végén ma Nyugat-Európában gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartják az államigazgatást. Ők azok, akik a bevándorlás és woke-ideológia legfőbb támogatói. Legvégül vannak, akik szélsőséges eszméiknek utcai verekedésekkel is nyomatékot akarnak adni, ők az időnként Magyarországra is ellátogató antifák (antifasiszták).
Az Euromemorandum csoportban résztvevők (főleg egyetemi tanárok) pártállása általában ismeretlen és a vezetés igyekszik is pártsemleges lenni, hiszen a fő cél a neoliberális politika kritikája és az alternatíva-keresés, ennek ellenére egyes képviselők életrajzából kiderül pártaffinitásuk. Így például a csoportnak van olyan tagja, sőt vezetője, aki az életrajza szerint a Die Linke gazdasági munkacsoportjának vezetője.
Az évente kiadott memorandumok rendszeresen bírálják az Unió monetáris és fiskális politikáját, vagyis a kamatpolitikát és a költségvetési megszorításokat E politika, amelyet a Stabilitási és Növekedési Paktum kényszerít rá az egyes tagországokra mindeddig kiábrándító eredményekkel, többek között alacsony növekedéssel és növekvő jövedelemkülönbségekkel járt. Az EU-ban a lakosság felső jövedelmi 20 százalékának átlagjövedelme közel ötszörösen haladja meg az alsó húsz százalék jövedelmét. Ez az arány egyes országokban, különösen Dél-Európában és egyes a közép- és kelet-európai országokban lényegesen magasabb: Olaszországban és Spanyolországban például közel hatszoros, Bulgáriában hétszeres. Magyarország a maga 3,99-es arányával jóval az unió 4,74-es átlaga alatt van.
Az Euromemorandum csoport ez évi konferenciáját a múlt héten tartották Bécsben, ahol több munkacsoportban olyan témákat tárgyaltak, mint például az ökológiai igazságosság, a geopolitikai helyzet, az euró jövője és a fenntartható fejlődés.
Ami az eurót illeti, minden nemzetközi pénzügyekhez értő közgazdász előtt már jóval az euró bevezetése előtt világos volt, hogy az nem működőképes, mert az Uniót alkotó országok nem alkotnak egy úgynevezett optimális valutaövezetet, amelyben az egységes pénz segítené a gazdasági fejlődét. És valóban az euró bevezetésével az Európai Unió gazdasági fejlődése lelassult, ráadásul a térség adós és hitelező országok egymással szemben álló csoportjára esett szét. Az euró működését az Euromemorendum csoport rendszeresen bírálja, a legutóbbi összejövetelen egy belga közgazdászt, Paul de Grauwe-t idéztek, aki annak idején – másokkal, például Milton Friedmannal együtt – erősen bírálta az euró bevezetését és rámutatott annak várható problémáira. Most utólag a belga közgazdász a következőképpen jellemzi a helyzetet:
„A közgazdászokat gyakran kritizálják, mert nagyon rosszak a válságok előrejelzésében, és nagyon jók abban, hogy utólag megmagyarázzák, miért voltak ezek a válságok elkerülhetetlenek. Ha van azonban egy terület, ahol ez a kritika nem érvényesül, az a monetáris unió közgazdaságtana. Az 1980-as években és az 1990-es évek elején, amikor az európai vezetők az európai monetáris unió terveiről tárgyaltak, a közgazdászok, köztük a jelen szerző is, arra figyelmeztettek, hogy ez kockázatos vállalkozás lesz, főként azért, mert ez egy olyan monetáris unió lenne, amelyből hiányzik a költségvetési unió (vagyis egy nagy, a GDP húsz százalékát kitevő közös költségvetés). Az európai vezetők, akik politikai indítékok mentén szorgalmazták a monetáris unió létrehozását, félresöpörték ezt a kritikát, és egy hiányos monetáris uniót hoztak létre, amelyről előre tudható volt, hogy hiányossága miatt törékeny lesz. A közgazdászok jóslata mára beigazolódott”.
Magyarországon időről időre felvetődik az euró bevezetésének gondolata a nélkül, hogy a fent említett és más, az euróra vonatkozó kritikák és a valóságos tapasztalatok szóba kerülnének. Az Európai Unió irracionális gazdaságpolitikája már eddig is számtalan bilincset rakott ránk, nem kellene ezek számát saját akaratból is növelni. E tekintetben számunkra is hasznosak és megszívlelendők azok a kritikák, amelyek az Euromemorandum csoportban – például a görög közgazdászok részéről – évente elhangzanak.
Míg az euró egy már tartósan, évtizedek óta velünk élő krónikus probléma, a geopolitikai átrendeződés és ennek kapcsán az orosz-ukrán háború akut jellegű, bár ez is tart már közel három éve. Akuttá az teszi, hogy a helyzet eszkalálódik és könnyen nagyobb, Kelet-Nyugat közötti összecsapássá alakulhat át. Az Euromemorandum csoport e kérdésre elég határozott választ ad, amit egy amerikai professzor fejtett ki előadásában a legegyértelműbben. Alan Cafruny, a patinás amerikai Hamilton College professzora szerint azok a nyugati vélemények, hogy a háború nem volt kiprovokált, hogy Oroszország minden ok nélkül támadta meg Ukrajnát, hogy Oroszország további európai terjeszkedésre törekszik nem felelnek meg a valóságnak és csak a NATO további eszkalációját akarják igazolni. Oroszország ebben a felőrlő háborúban fokozatosan felül fok kerekedni és ezt a tendenciát a további eszkaláció nem fogja megváltoztatni. Ellenben az eszkaláció egy általános NATO-Oroszország közötti háborúvá és potenciálisan nukleáris háborúvá fajulhat.
Összességében ez a konferencia, ahogy a korábbiak is, számos kérdésben komoly érveket ad azoknak, akik bírálják az Európai Unió vezetésének irracionális politikáját. A benyújtott elemzések és azok háttéranyagai pedig széles áttekintést adnak az adott területről és jól használhatók az unióval folytatott vitákban. Egy terület van, ahol a csoport véleménye – a balra húzó tagok hatására – eltér a mi érdekeinktől és ez a bevándorlás, amit általában támogatnak. Ugyanakkor nekem az a véleményem, hogy bizonyos kérdésekben a baloldali pártokkal, vagy csoportokkal is együtt lehet működni és ilyen kérdés most a háború. E téren minden józanul gondolkodó erő összefogására szükség van, hogy a végzetes eszkalációt elkerüljük.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója