Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére

MH/ MTI
2024. szeptember 22. vasárnap. 20:47

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, Kisoroszi árvíz esetén mindig komoly támadás alatt áll, hiszen körbeveszi a víz.

Elmondta, amikor értesültek arról, hogy ez most is megtörtént, egyeztetett a település polgármesterével, hogy a Magyar Honvédség miként tud a falu rendelkezésére állni.

A tárcavezető ismertette, kijelölt egy operatív tisztet, aki kifejezetten a kisorosziak igényeire figyel. „Illetve egy helikopter is települt ide, a H145-ös Airbus helikopterünk, amelynek tegnapi nap feladata is akadt, hiszen egy beteget kellett sürgősséggel bejuttatnia a körülzárt településről a kórházba. Ez hál’Istennek sikerült, a beteg jól van” – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban kiemelte: Kisoroszi és a Magyar Honvédség között az együttműködés töretlenül folytatódik, ahogy vonul el az ár, úgy gondoskodnak arról, hogy ahol szükséges, a honvédség mindig segítsen az embereknek. A Békéhez erő kell, folytatjuk a munkát! – zárta videóját Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter a videó alatt közölt posztjában hozzátette: szombat után, vasárnap még egy személy mentésében vett részt a honvédség H225M típusú helikoptere.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket