Josep Borrell az ujgur Ilham Tohti szabadon bocsátását követeli

MH/ MTI
2024. szeptember 23. hétfő. 13:37

Közleményében Josep Borrell emlékeztetett: szeptember 23-án van tíz éve annak, hogy Ilham Tohti ujgur közgazdászt és emberi jogi aktivistát Kínában életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték szeparatizmussal kapcsolatos vádak alapján. Tohti több mint két évtizeden át dolgozott az ujgurok és a han kínaiak közötti párbeszéd és megértés előmozdításán.

Az Európai Parlament 2019-ben ezért ítélte oda a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat az ujgur kisebbségjogi aktivistának – írta.

A főképviselő kiemelte: Ilham Tohti bebörtönzése jól példázza a jelentős részben ujgurok lakta Hszincsiang „rendkívül aggasztó” emberi jogi helyzetét, amelyre – mint emlékeztetett – a vonatkozó ENSZ-egyezmény alapján létrehozott testületek és különleges képviselők számos jelentése, valamint az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala is rámutatott.

„Az Európai Unió ismételten felszólítja Kína kormányát, hogy tartsa tiszteletben, védje meg és érvényesítse az emberi jogokat mindenki számára, beleértve az ujgurokat, a tibetieket, valamint a Kínában élő nemzeti vagy etnikai, nyelvi és vallási csoportokhoz és kisebbségekhez tartozókat is” – tette hozzá közleményében az uniós főképviselő.

Ilham Tohti egyetemi tanár az iszlám vallású kínai ujgur kisebbség jogait kívánta előmozdítani, társalapítója volt egy weboldalnak, amelynek célja az ujgurok és a kínaiak közötti megértés elősegítése. Peking szerint „lázító, felforgató tevékenysége” miatt tölti életfogytig tartó börtönbüntetését.

Elolvasom a cikket