Nádas Péter egy svájci felkérést teljesítve nagyívű esszében fejtette ki véleményét az emberi létezés alapvető kérdéseiről. Bár szépírói életműve szellemileg értékesebb, mint a filozófusként való megszólalásai, ám e nemrég közzétett műnek van néhány kifejezetten érdekes mozzanata, amelyeket érdemes felidézni. Nagyon különös érzés átélni azt, hogy kijelentéseivel akár egyet is lehetne érteni, de éppen ő az, aki következtetéseivel viszont szétzúzza mindazt, amivel akár egyet is lehetne érteni. Az alábbiakban csak néhány ilyet szeretnék idézni, mert nagyon tanulságos, ahogy a liberális intellektuális szuperelit szellemi zsákutcájának végére érve önmagát számolja fel.
Lássunk tehát néhány ilyen idézetet. Azt írja például „Elbaltáztátok a jövőnket. Ne tetszett volna a kereszténység nagyobb dicsőségére lemészárolni a nem tetsző primitív törzseket. A konkvisztádoroknak ne tetszett volna India helyett Amerikát többször véletlenül felfedezni, ne tetszett volna szándékosan aranyat és műkincseket lopni, az őslakosságot a magasabb rendű európai kultúra és civilizáció nevében fertőzésekkel és lőfegyverekkel elpusztítani. Ne tetszettek volna rabszolgaságra fogni fél Afrikát, a haladás és a növekedés jegyében ne tetszettek volna vendégmunkásokat hozatni Svájcba, takarítsák ők a pöcegödröt.”
Itt azért érdemes megállni kicsit, hogy elmerengjünk azon, hogy ki is volt az, aki elbaltázta a jövőt? Az nem kérdés, hogy a jövő el van baltázva de az elbaltázottság rendszerének főkonstruktőre mintha még nem lenne megnevezve. Mert azt azért elég nehéz elképzelni, hogy Nádas Péter soha nem tette fel magának azt a kérdést, hogy miféle „kereszténység” az, ahol a kufárok „kitartottjává” tett pápa és császár is csak végrehajtó bábfigura, aki a finanszírozó-üzemeltető utasításait hajtja végre. És ha ők is csak végrehajtók, akkor miért pont a konkvisztádor lenne önálló szereplő ebben a máig is feltáratlan történetben? Mi van, ha a világot valóban brutálisan kirabló („nagy földrajzi felfedezéseknek” nevezve e galád tettét) európai fehér ember csak ócska, tudatlan bérgyilkos? Hát akkor az van, kedves Nádas Péter, hogy tetszene mondjuk rákérdezni a „megbízóra” is.
Persze Nádas Péter és mi is pontosan tudjuk, hogy kiről („kikről”) van szó, de a rákérdezés veszélye nem fenyeget, mert ez a világot meghatározó, de közben persze „nem létező” erő büntetőjogilag szankcionálja a rákérdezést mint dezinformációt és gyűlöletkeltést. A jövő bizony valóban el van baltázva, kedves Nádas Péter, de azt éppen az ön által a legfőbb történelmi „jónak” tekintett „vonatkoztatási rendszer” baltázta el és baltázza el most is serényen. Roppant tanulságos az esszé azon része is, amikor Nádas a következőket írja. „Most arról beszéljek, hogy a demokraták veszélyesebbek a demokráciára, mint bárki más, nem, erről sem beszélek. Tudják ők. Mégis teszik. Ha meg ennyi idő alatt nem vették volna észre, hogy mit művelnek, akkor én most mit beszéljek erről.”
Akkor most, hogy is van ez? A demokraták jelentik a legnagyobb veszélyt a demokráciára? De ha ez így van, márpedig számos jel utal arra, hogy valóban így van, akkor mondjuk nem volna itt az ideje annak, hogy egy kicsit alaposabban végiggondoljuk azt, hogy a liberális demokrácia csak egy ócska üres fikció, amit cinikus módon azért gyártottak le és üzemeltetnek a világot irányító erők, mert ennek a konstrukciónak a segítségével alacsonyabb fajlagos költségekkel lehet megvezetni és engedelmességre szorítani a vesztes többséget? Hogy a demokrácia egy jól szervezett kisebbség totális uralma a szervezetlen (mert azzá tett!) többség felett? Az ezzel foglalkozó rész slusszpoénja az a megállapítás, hogy Nádas szerint azért jelentik a demokraták a legnagyobb veszélyt a demokráciára, mert ugyan „helyes” dolgokat tesznek, de a nép valahogy nem szereti a „helyes” dolgokat, így e magatartásukkal végső soron a demokraták a „populista szélsőség” karjaiba taszítják a népet. Szóval, ha jól értjük, a demokrácia az egy olyan konstrukció, ami lehetővé teszi, hogy a demokraták megértessék a néppel, hogy nekik az a jó, ami rossz.
Nádas Péter írása, ahogy már említettem azért nagyon élvezetes és egyben megrendítő, mert benne és általa a globális liberális szuperelit önreflexiós képességét tesztelhetjük. Egyszerre orwelli, de közben önmaga paródiája is. Van azonban egy megdöbbentően pontos mondata, amit érdemes ide idézni, és ez így hangzik „Félő, hogy minden élő szembekerült mindennel és mindenkivel.”Hát ez kétségtelenül üt! Valóban ez történt s történik. Ez az, amit Martin Heidegger úgy fogalmaz meg, hogy ami a nyugatias modernitásban történik az nem más, mint a létező brutális kiszakítása a létezésből. A megállapítás tehát pontos, de van egy „aprócska” probléma, az, hogy ezt a legmélyebb ontológiai tragédiát pontosan azok idézték elő és viszik végig ma, akik ott vannak, ahová Nádas Péter saját magát is sorolja, akik a történelmi „jó” létprogramjának „kiválasztott” végrehajtói. Akiknek kiválasztottságához akkor sem férhet kétség, ha történetesen kiderül, hogy éppen ők a legvégső lét-felszámolók.
Nádas Péter közel három évtizeddel ezelőtt egy terjedelmes írásában Heller Ágnesnek azzal a kijelentésével foglalkozott, miszerint a holokauszt kívül van a történelmen. Nádas ezzel ellentétben úgy vélte, hogy éppen az a baj, hogy kívül van, és be kellene azt oda emelni. Abban az írásában a tudás, bátorság és becsület erényeit mutatta meg, ebben a mostani esszéjében ennek már nem sok jelét látjuk, és ez nagy kár.
A szerző közgazdász
