Az ár levonulása után a vízügy újabb munkára koncentrál

MH/MTI
2024. szeptember 24. kedd. 21:26

Keddi közleményükben azt írták, habár nyugatról hétfőn egy hidegfront érte el az Alpok vízgyűjtőit, amely elsősorban a Felső-Dráva vízgyűjtőjére hozott csapadékot, valamint a csütörtökön várható frontból is számítani lehet esőre, a jelenlegi árhullám levonulását ezek a mennyiségek már nem befolyásolják, az elmúlt napokban a Duna bajor és osztrák szakaszán fokozatosan stagnáló vízállások alakultak ki. Az apadás hatására a Budapest feletti Duna-szakaszon mostanra mindenhol a fokozatok szintje alá csökkent a vízállás, a fővárosban a folyó már nem éri el az alsó rakpartot, napközben pedig várhatóan a legalacsonyabb, elsőfokú készültségi szint alá apad – ismertették.

Az OVF közlése szerint Paksnál vasárnap napközben a másodfok szintje fölött, Baján pedig hétfő este a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzött a folyó. Mohácsnál nagyon lassan, a számítások szerint a keddi nap második felében, de akár az éjszakáig elnyúlóan következhet be a tetőzés, a másodfokú árvédelmi készültségi szintet meghaladóan. Mivel az apadás, illetve az árhullám mind délebbre vonul, a felsőbb Duna-szakaszokra átrendelt több száz vízügyes kolléga hazamehetett a saját igazgatóságához, és indulnak azok is, akik a Közép-Dunán vettek részt a védekezésben – írták.

Kiemelték, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vízügyes szakemberek megpihenhetnek, hiszen folyamatban van az ideiglenesen kiépített gátak, magasítások mérése és az adatok rögzítése a későbbiekre, ezeknek a védműveknek a bontása, valamint a helyreállítás előkészítése. Az árhullám levonultával megkezdődhetett a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is, a szennyeződött, vízzel átitatott zsákok bontása azonban csak a másodfokú készültség megszűnése után lehetséges – tették hozzá.

Megjegyezték azt is, hogy ahol lehet, már a víz visszatartására is gondolnak: áradás közben ugyan nincs mód a víz visszatartására, ám a tetőzést követően, amint elindul az apadás, megkezdődhet a vízpótlás azokon a területeken, amelyek a vízügy rendelkezésére állnak.

Elolvasom a cikket