Szijjártó Péter: Meg kell előzni egy regionális háború kialakulását a Közel-Keleten

MH/ MTI
2024. szeptember 25. szerda. 18:12
Frissítve: 2024. szeptember 25. 18:29

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a libanoni és a palesztin kollégájával folytatott egyeztetést követően rámutatott, hogy immár közel egy éve tragikus konfliktus zajlik a Közel-Keleten, azóta, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt egy „elfogadhatatlan, ördögi terrortámadás keretében”.

Leszögezte, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű, a kormány fontosnak tartja, hogy soha többet senki ellen ne lehessen elkövetni ilyen terrortámadást, követeli a túszok feltétel nélküli hazaengedését, illetve lényegesnek tekinti a civil áldozatok minimalizálását és az eszkaláció elkerülését.

„És úgy látom, hogy most már ezen a negyedik ponton vannak a legnagyobb nehézségek, mert korábban is világos volt, hogy ha ez a fegyveres konfliktus átterjed még egy országra, akkor nagyon nehéz lesz elérni azt, hogy az adott még egy ország határainál aztán megálljon” – figyelmeztetett.

„Ezért különös aggodalommal figyeljük azt, hogy Libanon egyre inkább csúszik bele a konfliktusba, mert ha Libanon belecsúszik (…), akkor ez a konfliktus nagyon nehezen lesz megállítható Libanon határainál” – tette hozzá.

„És ha ez a fegyveres konfliktus regionális háborúvá alakul, akkor ismerve a régió helyzetét, stabilitását, ismerve a világpolitikában játszott szerepét az ott található államoknak, sajnos azzal a veszéllyel nézünk szembe, hogy Ukrajna mellett egy újabb válsággóc pillanatok alatt a teljes globális biztonságot áshatja alá” – folytatta.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy hazánk ezért továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a térségben minden szereplőnek józan, felelősségteljes viselkedést kell tanúsítania, s meg kell előzni azt, hogy ez a fegyveres konfliktus regionális háborúvá terebélyesedjen, meg kell akadályozni az eszkalációt.

Valamint aláhúzta, hogy a libanoni emberek nem tehetnek arról, hogy mi zajlik a Közel-Keleten, ahogy arról sem, hogy a Hezbollah rakétákkal lövi Izraelt.

Ezért azon reményét fejezte ki, hogy az ártatlan embereknek, családoknak, gyerekeknek nem kell majd szenvedniük a terrorszervezetek brutális tevékenysége miatt.

„Ráadásul a libanoni keresztény közösséggel nekünk van egy kifejezetten szoros kapcsolatunk is, s nem szeretnénk, ha a libanoni keresztény közösségnek most újabb nehézséggel kellene szembetalálkoznia” – közölte.

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a libanoni keresztény közösség vezetőivel, küldtünk is már nekik segítséget annak érdekében, hogy a szükséges egészségügyi ellátást a keresztény közösség bajba került tagjai számára biztosítani tudják” – fűzte hozzá.

Elolvasom a cikket