A mesevilág a tényeket is felülírja

Szerencsére már elég rég felfedeztem magamon a mentális mazochizmus jeleit, ugyanis csak ezzel magyarázhatom, hogy előszeretettel olvasok olyan cikkeket, hírforrásokat, amelyekről eleve tudom, hogy hiteltelenek és az érzékenyítésnek nevezett agymosás mintapéldányai. Húsz éve talán még átugorhattunk a fantáziavilág szüleményein – mellesleg jegyzem meg, hogy a jó meséket magam is kedvelem, sőt képességeim szerint alkotok is –, de manapság a virtuális világ már a tényeken uralkodik, a valóság a fősodor számára lényegtelenné vált, abból kedvükre mazsoláznak, ezért a normális körülmények között megmosolyogtató információkat is komolyan kell venni, hiszen holnap már minden haladár azt szajkózza. Ha pedig azt hisszük, hogy ez csupán a politikai közegben érvényesül, akkor naivan könnyen csapdába esünk.

Sokan úgy vélik, a tudomány az tudomány, felette áll a manipulációknak, a valóságban azonban éppen onnan indulnak ki a legnagyobb sületlenségek, amelyeket kis idővel már tétellé lehet emelni. Az egyik médium tudományos rovatában azzal a hangzatos címmel vezette fel cikkét, hogy „Két vezető tudós vitája döntheti el a világ jövőjét”. A téma az éghajlatváltozás, amelynek politikasemlegesnek kellene lennie, de a zagyvaságokat mindig érzékenyen felkaroló fősodor persze nem hagyhatja magára ezt a területet sem. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, amikor az ezredforduló környékén a hatfokos felmelegedéssel szédítették a világot, és ennek érzékeltetésére még egy hokibotot is kreáltak, hogy szemléletesebbé tegyék a közelgő világvégét. Az említett „tudományos” írás két vezető tudósnak titulált főszereplője is ilyen kókler. Egyikük arról vált hírhedté, hogy elmélete alátámasztása érdekében olyan grafikont szerkesztett, amelyben kisimította a középkori klímaoptimum, majd az azt követő kisjégkorszak hőmérsékleti kilengéseit. Minek a tényekkel babrálni, ha azok útban vannak, esetleg még meg is kérdőjelezik szenzációs megállapításainkat? A másik vezető tudós pedig a nyolcvanas évek végén fedezte fel a spanyolviaszt, azaz a globális felmelegedést, miközben az akkor már százhetven, száznyolcvan éve zajlott, a már említett kisjégkorszak utolsó hullámának, a Dalton-minimumnak a lezárultával.

Nem szeretnék most mélyebben a klímaváltozásról értekezni, csupán azért hoztam fel ezt a példát, hogy jobban érzékeljük, életünk minden területét manipulálják, és többnyire olyan álszakemberek piedesztálra emelésével, akik a hírnévért bármit elkövetnek.

Gyaníthatóan kevesen hallottak Jonah Goldberg Liberálfasizmus című könyvéről, ami akkora sikert aratott tizenöt évvel ezelőtt, hogy hetekig vezette, a tanulmányban egyébként porig alázott New York Times bestsellerlistáját. (Úgy mellesleg, magyarul is elérhető a könyv, érdemes tanulmányozni a liberális technikákat.) A fősodor kényszeredetten megtapsolta a szerzőt, ám vitába nem szállt vele, inkább hagyta, hogy lecsengjen a nagy lelkesedés, és fokozatosan a szerző megállapításai a feledés homályába vesszenek, hiszen nem illett a magukról kialakított képbe.

A haladárok zavara mindig csak átmeneti, igyekeznek is kerülni, hogy az illegális migráció ügyében Scholz kancellár nagy felismerését minősítsék. Azért ne legyen illúziónk, Németország a határellenőrzések bevezetésével nem megállítani akarja az Európát elöntő bevándorlást, csupán szemezgetni szeretne az érkezők között, és a kellemetlenebb alakokat visszatoloncolni a schengeni határral érintett országokba, így mintegy hatástalanítva a németek érveit, amelyek egyre látványosabban felértékelik a kirekeszteni szándékozott AfD-t. Mert a valódi problémát meggyőződésük szerint nem az illegális migránsok által egyre gyakrabban elkövetett terrorakciók jelentik, hanem a bajokat nevén nevező párt, amely a fősodor ítélete alapján elfogadhatatlanul szélsőséges; olyannyira az, hogy vele szemben bármilyen szélsőséggel össze lehet fogni, sőt kell is, nehogy a sokszínűség jegyében más vélemény is megjelenhessen.

Nem csupán Németországban ébredeznek a „bennszülöttek”, Franciaországról, Olaszországról, Hollandiáról, Ausztriáról és a kontinens legtöbb országáról ugyanez elmondható. A szemfényvesztő vöröszöldek, a kaméleoni liberálisok sehol nem kellenek, ám a választói akaratot rendre felülírja a pillanatnyi hatalmi érdek, és az elvtelenség szivárványkoalíciója marginalizálja az észszerűséget. A tények persze akkor is faktumok maradnak, ha a hangos kisebbség megpróbálja manipulálni vagy elhallgatni azokat, a valóság előbb-utóbb visszaköszön, de addig is érdemes figyelmesen olvasni a megtévesztő meséket, tanulni lehet belőlük.

A szerző vezető szerkesztő

Elolvasom a cikket