A polgárőrök uralják a helyzetet

MH/ MTI
2024. szeptember 26. csütörtök. 22:34

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarországon több mint 67 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, akik a kormány stratégiai partnerei és szövetségesei.

Kiemelte, hogy az elmúlt napokban még inkább felértékelődött a polgárőrök szerepe és feladata, élen jártak az árvízi védekezésben, ott voltak a gátakon.

Hála és köszönet illeti azt a több ezer polgárőrt, akik még nagyon sokak mellett hősiesen vettek részt a katasztrófa elhárításában – fűzte hozzá. Magyarország büszke lehet a polgárőreire, Magyarország megcsinálta – hangoztatta Nyitrai Zsolt.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban szintén köszönetét fejezte ki a polgárőröknek, akik – mint az államtitkár fogalmazott – „ott voltak akkor, amikor a gátra kellett menni és a homokzsákokat kellett pakolni és akkor is, amikor éjszaka kellett felügyelni, illetve amikor útvonalat kellett biztosítani”. Az ő munkájuk is kellett ahhoz, hogy Magyarországon sikeres legyen a védekezés az árvíz ellen – hangsúlyozta.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke arról beszélt, hogy ötezer fővel vettek részt az árvízi védekezésben, melynek első szakaszában a polgárőrök fizikai munkát végeztek, homokzsákokat töltöttek, majd később a gátak védelmében gátőri, jelzőőri és vagyonvédelmi feladatokat láttak el, csaknem ötvenezer árvízvédelmi szolgálati órát teljesítettek. Köszönet a polgárőröknek és a remek állami védekezésnek – mondta az OPSZ elnöke.

Elolvasom a cikket