2024. szeptember 27. péntek. 11:24
A jó példák csendesek. A minap ilyen figyelemre méltó gesztust gyakorolt egy békési házaspár, amelyik hajnalban felkelve délre kétszáz rántott húsos szendvicset rittyentett össze – némi segédlettel –, hogy az áradás miatt veszélybe került Neszmély Dunagátján az árvíz ellen védekező önkénteseket friss harapnivalóval örvendeztesse meg.
A víztömeg azóta levonult, Gál László és felesége, Ildikó nemes cselekedete pedig – mint cseppen a tenger – megmutatta, hogy ha nagy a baj, akkor ebben a politikailag megosztott, acsarkodó, zilált közösségben is lehet áldozatra kész össznépi összefogás. Ilyenkor feltámad az egymás iránti felelősség érzete, kialakul a nemzeti egység. Még tán a világot másként látók között egy pillanatra a szeretet lángja is fellobban.
A természeti csapás veszélye elmúlt, a jó szívvel felajánlott szendvicsek elfogytak. A legények letették a lapátot, hazamentek, kifújták magukat. Megpihenés után immár újult erővel folytatódhat az árvíz miatt felfüggesztett sárdobálás, a fennálló rendszer és főként Orbán Viktor szidalmazása. Kérdés, hogy mire is ez a nagy düh, felindultság, szűnni nem akaró harag? Mert kevés a jószándékú, jogos kritika, a rossz szándék pedig a valóságot hajlamos elferdíteni.
A gyűlölködők egy részénél könnyen megindokolható az indulat. Ma is jó körülmények között élnek ugyan, a vagyonukat azonban ők vagy a szüleik, nagyszüleik a szocializmus éveiben, az akkori kapcsolati háló jóvoltából (például a különféle impexeknél) alapozták meg és most távolabb kényszerülnek a húsos fazéktól, amit nehezen viselnek. Más részük viszont már ebben a rendszerben vált anyagilag sikeressé, mégis szitkozódik. Közöttük szép számmal vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy „kinőtték” a szerényebb anyagi helyzetben megrekedt régi barátaikat és igyekeznek a tehetősebb réteg köreihez csatlakozni. Mivel ezek a sokszor rongyrázó versenyben egymással is vetélkedő társaságok a gyüttmenteket nehezen fogadják be, sután mozognak közöttük, emiatt frusztráltak, nem találják a helyüket. Az anyagi jólét csapdájában a két szék között a pad alatt légüres térben elanyátlanodva vergődnek. Persze ezzel a groteszk helyzettel nem akarnak szembesülni, kell nekik valami méretes bűnbak, legyen az akár a fideszes kormány is.
Az elnagyolt felsorolásból nem maradhat ki az örök elégedetlenkedők tömege. Azok az emberek – a Magyar Pétert istenítők derékhada –, akiknek kellő önismeret híján soha semmi sem tetszik, mert lényegében saját magukkal nincsenek összhangban. Például sokan közülük az árvíz elleni sikeres védekezésen is csak fanyalognak. Pedig mennyire jó, hogy amíg más országokban a természeti katasztrófa halottak, sodródó autók, összedőlt házak tragédiáját idézte elő, addig mi – némi túlzással – lényegében megúsztuk egy Római partnál elsodort kutya áldozattal és azzal a kényelmetlenséggel, hogy a Batthyány térnél napokig nem állhatott meg a metró.
A saját problémái értelmezésére képtelen embert Móricz Zsigmond Tragédia című novellájából ismerhetjük, A gyűlölettel teli Kis János napszámos a sorsa elleni tehetetlen lázadásként megpróbálta a gazdáját annak lakomáján kienni a vagyonából. A töltött káposzta azonban már túl soknak bizonyult, a magába gyömöszölt sok finomságtól megfulladt. Kis Jánossal ma az internetes kommentelők irigykedő, vak gyűlölettől fröcsögő bejegyzéseit olvasva újra találkozhatunk.
A gyűlölet árjának a békési házaspár szendvicseiből felépített képzeletbeli gát talán útját állhatná, a jó példa is lehet ragadós. Most ott tartunk, ahol Goethe sorai szerint: „Áll tétován a tömeg, s hová az ár sodorja arra megy.”
A szerző újságíró
