Már 3500 gyermek vett részt a Grassroots-héten

MH/MTI
2024. szeptember 27. péntek. 21:59

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteki beszámolója szerint a korábbi évek során Telkiben lebonyolított Tanévnyitó Fesztivált idén több helyszínen rendezték meg: a klubok országszerte, saját sporttelepükön teremtettek fesztiválhangulatot. Ennek eredményeképpen ezúttal a megszokott létszámhoz képest már több mint háromszor annyi gyermeket tudott megmozgatni a program.

A kisebbek mellett olyan tradicionális, nagy klubok várták focis élményekkel a gyermekeket, mint a Budapest Honvéd FC, a DVTK, a Kecskeméti TE, az MTK, a Paksi FC és az Újpest FC. A DVTK egymaga 1600 általános iskolást fogadott kétnapos multisporteseményén, amelyen a labdarúgáson kívül más sportágak foglalkozásain is részt vehettek a gyerekek.

Objektum doboz

Az OTP Bank Ligában szereplő klubok az első csapatukból érkező meglepetésvendégekkel is készültek, Újpestre például Simon Krisztián és Banai Dávid látogatott el és osztott aláírást a fiatal szurkolóknak. A fociünnepet tovább színesítette, hogy néhány egyesületnél a kabalafigura is jelen volt. Több helyen stadiontúrával készültek a gyerekeknek, valamint a soron következő bajnoki mérkőzésükre is meginvitálták a kisiskolásokat. Az MLSZ fenntarthatósági stratégiájával összhangban, a szövetség kezdeményezésére külön környezetvédelmi oktatásban is részesülhettek a gyerekek. A fesztiválokon részt vevő több mint 80 intézmény általános iskolásai a sportélményen túl a szövetség által felajánlott ajándékokkal (labdák, focis tematikájú könyvek, dedikáló kártyák Fair Play üzenetekkel stb.) is gazdagodtak.

A tervek szerint évente sorra kerülő programsorozat fő célja – a grassroots szellemiség jegyében – nem elsősorban a tehetséges játékosok felkutatása és kiválasztása, hanem olyan fesztiválhangulatú tornák szervezése, amelyeken az adott klub közelében található oktatási intézmények vesznek részt, népszerűsítve ezzel a gyerekek és családjaik körében a labdarúgást, a mozgást és a helyi egyesületet.

Elolvasom a cikket