Norvégia szigorít

MH/MTI
2024. szeptember 27. péntek. 18:49

Az ukrajnai háború 2022. februári kirobbanása után Norvégia úgy döntött, „kollektív védelemben” részesíti az ukrajnai menekülteket, és automatikusan menedékjogot biztosít számukra. Két és fél év alatt mintegy 80 ezer ukránt fogadtak be az 5,6 milliós népességű Norvégiába, Oslo szerint sokkal többet, mint a szomszédos észak-európai országok.

„Nem tudunk már a többi északi országhoz képest aránytalanul sok menekültet befogadni” – mondta Emilie Enger Mehl norvég igazságügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

Mostantól a biztonságosnak ítélt hat nyugat-ukrajnai megyéből – köztük Kárpátaljáról – érkező menekültek kérelmeit egyedi alapon fogják megvizsgálni és elbírálni. A szigorításra azért van szükség, mert a menekültek tömeges beáramlása több településen már hatással van a lakhatásra, az egészségügyi rendszerre és az oktatásra – közölte a norvég kormány.

Az igazságügyi miniszter kitért arra is, hogy az Ukrajnából érkezők egyre nagyobb arányban olyan férfiak, akiknek a nagy része hadköteles korú.

Elolvasom a cikket