Orbán Viktor: A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek

MH/MTI
2024. szeptember 27. péntek. 15:39
Frissítve: 2024. szeptember 27. 15:46

A magyar kormányfő a közös kormányülés legfontosabb témájaként Észak-Macedónia európai uniós csatlakozását emelte ki.

Az ebben a fél évben az uniós elnökséget adó Magyarország álláspontja ismert: az egész nyugat-balkáni térség stabilitása és az európai térbe való integrálása nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak érdeke – közölte.

Szavai szerint a bővítés nem probléma, nem kihívás, hanem óriási lehetőség a már az EU-ban lévő országok számára is. Az unió elvesztette a gazdasági fejlődés dinamikáját, ennek visszanyerésére pedig az egyik leginkább kézenfekvő eszköz a bővítés – érvelt.

Nem örülünk annak, hogy Ukrajna és Moldova csupán geopolitikai megfontolásokból „gyorsítópályás” megközelítést kapott, és az érdemalapú megközelítés teljesen háttérbe szorult – jegyezte meg.

Orbán Viktor méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.

A magyar elnökség azt tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrálása napirenden maradjon – szögezte le, hozzátéve: szeretné Észak-Macedónia integrációs folyamatát is felgyorsítani.

Ennek érdekében Orbán Viktor fejezetnyitó kormányközi konferenciát vagy ennek hiányában politikai kormányközi konferenciát javasolt.

Észak-Macedónia a magyar biztonság szempontjából is fontos ország

A magyar kormányfő a kétoldalú együttműködésről szólva felidézte azt a magyar segítséget, amelyet Észak-Macedónia kapott nyáron az itt tomboló erdőtüzek megfékezésében.

Mindez viszonzása annak a segítségnek, amelyet a magyarok kaptak Észak-Macedóniától, különösen 2015–2016-ban, a migrációellenes küzdelemben. A magyarok ekkor értették meg igazán, hogy Észak-Macedónia nemcsak baráti és kedves ország, de fontos ország is a magyar biztonság szempontjából, mivel az illegális migráció útvonalán helyezkedik el.

„Ha Önök nem védik meg a határaikat, nekünk kell ezt a küzdelmet lefolytatnunk a szerb–magyar határon” – fogalmazott, minden szükséges segítségre ígéretet téve az észak-macedón kormánynak.

Felidézte azt is, hogy az elmúlt időszakban 2400 magyar rendőr szolgált Észak-Macedónia déli határán, 17 ezer jogellenes határátlépést megakadályozva.

Ez magyarázza azt is, hogy Magyarország készen áll a pénzügyi együttműködésre, és úgy tekint az Észak-Macedóniának nyújtott hitelre – amennyiben erre Szkopjénak szüksége van –, mint egyfajta beruházásra Magyarország biztonságába – közölte, felajánlva a gazdasági együttműködést is.

Elolvasom a cikket