A Magyar Hírlap hasábjain immár június óta folyó cikksorozat célja az, hogy a teljesen nyilvánvaló demográfiai válságban kitörési pontok keresésével trendfordulót érjünk el. Ez alapvetően pronatalista fordulatot kell jelentsen, vagyis azt vizsgáljuk, hogy milyen módon érhető el a magyar népesség legalább szinten tartása. Számos eszköz között a településfejlesztésben is fordulatra van szükség, annak minden lépése, eleme vizsgálandó: támogatja-e a családokat a létükben vagy sem.
Van egy közkeletű vélekedés arról, hogy a gyermekeknek milyen településforma legalkalmasabb az életkoruknak megfelelően. Eszerint a kisgyermek számára a természetközeliséget jelentő falusi élet biztosítja azokat az impulzusokat, amelyek a fejlődését leginkább segítik. Számukra életre szóló élmény a természet körforgása – a születés, a növekedés, a pusztulás a növény- és az állatvilágban. A nagyvárosba születő gyermek számára az elemi természetismeret a megtapasztalás szintjén szinte teljesen hiányzik. Falun ezzel szemben a kisgyermekek is organikusan ismerkednek az élet és halál kérdésével. Ez még igaz az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek számára is, azonban a felső tagozatos kisdiákoknak a szerteágazóbb kapcsolatrendszert felmutató kisvárosok adják a legtöbbet a személyiségük kibontakozásában. Ebben az életkorban fontos a helyi, lokális közösség megtapasztalása, benne szervesen a családi, rokoni kapcsolatokkal. A helyi identitást már ebben az életkorban magukba szívják, a falu társadalmát megtanulják tisztelni már pusztán a köszönni tanulás által (a nagyvárosi gyermekek idegenként, mintegy „köszönés nélkül” járnak-kelnek a városukban). A kisváros a szociális szempontokat oltja bele a gyermekbe. A középiskolások számára a nagyobb városok intézményei nyújtják azokat a kulturális, szellemi élményeket, amik tovább lendítik a személyiségfejlődésüket. Ezután jönnek az egyetemekkel rendelkező városok, amelyek a fiatal felnőtteknek biztosítanak inspiratív szellemi hátteret, az egyetemek pezsgő közösségi életébe ágyazva. Ez a képlet természetesen elnagyolt és nehezen teljesíthető, annyiban mégis igaz a folyamat, hogy a kisgyermekkortól a felnőtt ifjúságig haladva a természeti környezet észlelésétől kezdve jutunk el a magasabb szellemi szférákig, a rurális környezetet biztosító falutól az összetett kulturális, szellemi élményeket nyújtó nagyvárosokig.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 2024. évi közgazdász vándorgyűlésen tartott előadást a magyar településhálózatról. Ezt a következő elemekre bontotta (a következő vizsgálódásaink során ezt az osztályozást követjük):
– Budapest metropolisz térség (agglomerációval együtt) – európai mércével mérve ez az egyetlen nagyváros az országban;
– nagy méretű funkcionális várostérségek (250 ezer lakos feletti lélekszám) – ezek Győr, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, Debrecen és várostérségeibe tartozó települések (agglomerációk);
– közepes méretű funkcionális várostérségek (100 és 250 ezer lakos közötti lélekszám) – ezek Szombathely, Zalaegerszeg, Veszprém, Kaposvár, Tatabánya, Kecskemét, Szolnok, Szeged, Eger, Békéscsaba, Nyíregyháza és várostérségeibe tartozó települések;
– kis méretű funkcionális várostérségek (100 ezer lakos alatti lélekszám) – ezek Sopron, Mosonmagyaróvár, Komárom, Esztergom, Pápa, Ajka, Keszthely, Nagykanizsa, Dunaújváros, Paks, Szekszárd, Hatvan, Gyöngyös, Jászberény, Mezőkövesd, Kazincbarcika, Kiskunfélegyháza, Szentes, Hódmezővásárhely és várostérségeibe tartozó települések;
– belső perifériák (köztes területek, városi funkciók nélküli járások);
– potenciális külső perifériák (elsősorban határmenti területek települései).
Milyen szempontokból lehet vizsgálni a településeinket a pronatalista fordulat elérése érdekében?
– Az első és legfontosabb: az önálló életkezdés esélyeiről szól, a szülői otthon elhagyásáról, az első lakáshoz jutásról (benne kiemelten a lakásárakról!).
– A második és kissé elhanyagolt szempont a leendő családot körülvevő, befogadó, támogató, szolidáris közösség megléte vagy hiánya.
– A harmadik a megélhetés kérdése, a tartós és a család jólétét biztosító munkahely lehetősége (közelsége, távolsága, családbarát jellege stb.). Ebben fontos szál az, hogy a munka világa nem szakítja-e szét a családot? Amennyiben az apának a közlekedés, az ingázás tölti ki az életét, azt a gyermekek, a házasság, vagyis az egész család megsínyli.
– A negyedik az egészséges környezet, a természet közelsége. Ide tartozik a rekreáció, az egész család számára a folyamatos testi-lelki-szellemi megújulás lehetősége is.
– Az ötödik az intézményi háttér megléte, minősége – bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi háttér stb. helyben történő biztonsága, intimitása.
– A hatodik az adott település komplex gazdasági, környezeti, társadalmi állapota: fejlődő vagy hanyatló-e a település, benne mekkora az idősek aránya, az üres, lepusztuló házak számossága stb. Ez a tényező egyébként összefoglalja az előző pontokban megfogalmazottakat.
A legelső kérdés az életkezdés lehetősége, ezen belül is az első lakáshoz jutás témája, ami a legpregnánsabban a lakások négyzetméteráraiban ragadható meg. Ebben rendkívüli a szórás: a legalacsonyabb négyzetméterár 100 ezer, a legmagasabb 2 millió Ft. Az elnéptelenedő falutól haladunk a budapesti luxusárakig. A képet árnyalja az, hogy a 4400 ezres lakásállományból kb. 400 ezer üres, már használhatatlan, ezért bontandó lakás (csak sok esetben már nincs, aki lebontsa ezeket az adott helyen), ezek javarészt az elnéptelenedő falvakban, a belső és a külső periférián helyezkednek el. A további kb. 10 százalék üres, de még használható, felújításra érdemes lakás szintén túlnyomórészt falun található. Óriási településfejlesztési feladat a legelesettebb belső és külső perifériába tartozó települések élhetőbbé és vonzóbbá tétele. Pronatalista szempontból ezek a térségek jelentős tartalékokat jelenthetnek, komplex fejlesztéspolitikai megközelítést igényelve.
Az életkezdés esélyeit egy huszonéves fiatal életlehetőségeire lefordítva: néhány évnyi kemény takarékoskodással a legolcsóbb lakásból akár 40-60 négyzetméter, míg a budapesti lakásokból 4-6 négyzetméter szerezhető meg. Ezek természetesen kissé túlzó arányok, de jól tükrözik a helyzetet. A négyzetméteráron kívül természetesen nem mindegy az adott ház, lakás lokációja, településen belül lévő helyzete sem.
Az optimális ingatlan négyzetméterár valahol a 300-500 ezer Ft/négyzetméter,ez az 5000-10000 lakosú városias, de erőteljes falusi hagyományokkal bíró településeken található (nem a budapesti agglomerációban és nagyvárosi várostérségekben, ahol az ingatlanárak az egekbe szöktek, felélve az állami otthonteremtési támogatásokat). A pronatalista fordulat elérése érdekében térségi szinten mindenütt olyan lakáspolitikát kell kialakítani, ami a fiatalok életkezdését támogatja. A lakások mérete, választéka a családok életciklusához igazodjon. Fontos szempont a lakások bővíthetősége is már a tervezés szintjén és az otthonteremtési támogatások rendszerében is.
A második szempontként említett befogadó, támogató, szolidáris közösség a hagyományos – ma már archaikusnak mondható falvakban még megvolt (ennek számos hagyománya éleszthető fel: házépítés kalákában viszonossági alapon, a komatál kedves és a gyermekágyas anyákat tehermentesítő rendszere, a nagycsalád gondoskodó figyelme és szeretete stb.), ma ez már elvétve fordul elő. Az elnéptelenedő falvakban se gyermek, se közösség, csak magukban létező idősek vannak. A falvak városiasodása, a média elidegenítő hatásai elsorvasztják a megtartó közösségek pronatalista gesztusait. A nagyvárosok atomizáló, elidegenítő hatásai a közösségek létrejöttét is akadályozzák. Ezekből következően minden településtípusban kiemelt jelentőségű feladat a közösségszervezés. Sőt az új lakóterületek fejlesztését (és a régiek megújítását is) közösségfejlesztő szakemberek bevonásával kell már a tervezés szintjén elindítani, majd a kivitelezésbe és működtetésbe is be kell vonni őket. A pronatalista fordulathoz a jelenleginél sokkal tudatosabb, erre a szempontra érzékeny és képzett közösségfejlesztő szakemberekre van szükség!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
