A gól nélküli első félidőben inkább a hazai kaput védő Dibusznak volt több dolga. A válogatott hálóőr – akit augusztus legjobb Ferencváros-játékosának választottak – nem sokkal a szünet előtt óriási bravúrral tolta kapufára Levi szabadrúgását. A fordulást követően a hazaiak kerültek fölénybe, de nem jöttek a helyzetek. Pascal Jansen a 63. percben hármas cserével nyúlt bele a meccsbe, a nemrég igazolt brazil Matheus Saldanhának pedig ezúttal sem volt szüksége sok időre ahhoz, hogy betaláljon. A dél-amerikai támadó kevesebb, mint két perccel pályára lépését követően megszerezte a zöld-fehéreknek a vezetést.
Nem sokkal később a „csodacsere” eldöntötte a három pont sorsát, igaz, nem volt nehéz dolga, miután Pécsi Ármin, a vendégek kapusa egy hazaadást gyakorlatilag odaajándékozott neki, már csak a kapuba kellett passzolnia. A 82. percben Saldanha feltette a koronát teljesítményére, egy gyönyörű sarkazással jött össze neki a mesterhármas. A brazil csatár így négy találkozón már hat gólnál jár zöld-fehérben úgy, hogy ezeken a találkozókon nagyjából összesen egy meccsnyi időt töltött a pályán.
A Ferencváros ezzel felcsúti riválisát megelőzve, százszázalékos mérlegének köszönhetően – mindössze hat lejátszott mérkőzéssel – a tabella élére állt.
OTP Bank Liga, 8. forduló: Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 3-0 (0-0)
Groupama Aréna, 11 767 néző, v.: Bogár gólszerző: Saldanha (65., 77., 82.) sárga lap: Maiga (41.), illetve Maceiras (45.), Favorov (81.), Stronati (84.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Civic – Abu Fania, Maiga, Ben Romdan – Traoré (Zachariassen, 63.), Varga B. (Saldanha, 63.), Gruber (Kehinde, 63.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Duarte, Plsek – Soisalo (Kerezsi, 77.), Nissilä, Levi (Favorov, 77.) – Puljic (Colley, 70.)