Ezért alszanak rosszabbul a nők, mint a férfiak

Egy felnőtt embernek legalább hét-kilenc óra alvásra van szüksége éjszakánként. A legtöbb embernek nem jut ennyi ideje erre, pedig a pihenés és annak hiánya nagy mértékben befolyásolhatja egy ember életét.

A szervezetnek szüksége van a pihenő fázisra, hogy regenerálódjon. Alvás közben fontos helyreállító folyamatok indulnak be, amelyek erősítik az immunrendszert, valamint serkentik a memória munkáját. Az elegendő alvásnak számos előnye van, míg a túl kevés alvás kockázatokat rejt magában, például növeli a depresszió vagy a szívbetegség kockázatát.

A Spanyol Szív- és Érrendszeri Kutatóközpont tanulmánya azt is megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik kevesebb, mint hat órát alszanak éjszakánként, 27 százalékkal nagyobb az érelmeszesedés kockázata, amely a vénák elzáródásához vezet, és így szívelégtelenség, szélütés vagy aneurizma is bekövetkezhet az esetükben.

Gyakorlatilag minden testrészre hatással van valamilyen módon az alvás. Az Institute of Aerospace Medicine tanulmánya pedig kimutatta azt is, hogy a kognitív képességek már egyetlen túl rövid éjszaka után is megsérülnek. Ha valaki több egymást követő napon nem alszik eleget, a veszteségek gyakran súlyosak.

A Sleep Foundation 2019-es brit felmérése szerint a nők átlagosan három órával kevesebbet alszanak éjszakánként, mint a férfiak. Komoly különbség, amely elsőre meglepő, de alaposabban szemügyre véve egészen nyilvánvaló. Nézzünk meg egy átlagos családot, és tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: ki kel fel hajnali háromkor, hogy megetesse a babát, és ki vigasztalja meg az iskoláskorú gyereket, ha fáj a hasa? Általában az anyák. Fizetnek az alvásukkal, „cserébe” ingerlékenységet, fejfájást és fáradtságot tapasztalnak. Hosszú távon azonban ez a hiány akár igazán veszélyessé is válhat.

Elolvasom a cikket