Az első részt folytatva harmadikként a munka világa és a család összefüggései kerülnek terítékre. A munkavállalás, a család megélhetése szempontjából először a falvakat vizsgáljuk. A falusi kert, a jószágtartás hagyományosan szolgálta a család megélhetését, és számos közösségi interakciót is jelentett a falusi társadalomban. Az elnéptelenedő vagy kiürülőben lévő településeink újra benépesítése fiatal, gyermeket vállaló, de a falura romantikusan tekintő családok számára gyorsan riasztóvá válhat. Számos megfutamodásról hallunk. Ezt meg lehet előzni például a népfőiskolák célirányos programjaival, amelyeket olyan fiatalok, házaspárok számára lehet szervezni, akik a vidék újbóli benépesítésére vállalkoznak (nemcsak „újraiparosítási” program kell Magyarországon, de „újrabenépesítési” program is, enélkül az elsőt sem lehet távlatosan fenntartani). Ez különösen a belső és a külső periférián lévő falusi környezetre igaz, ezekben szinte „névre szóló”, a helyi értékeket újra feltáró programokra, több település összefogására van szükség.
A nagyüzemi, monokulturális mezőgazdaság a falvaknak egyre kevesebb, sőt szinte semmi munkahelyet nem teremt. A tulajdonosok a földalapú támogatások megszerzésében érdekeltek, a nagyobb hozzáadott értékkel bíró zöldség-gyümölcs termesztésnek és feldolgozásnak emiatt csekély az esélye. A falusi csok révén számos fiatal vett, újított fel házat a vidék falvaiban (sajnálatos, hogy sokan ezt nyaralónak gondolták az állandó letelepedés helyett), azonban ez nem járt együtt a vidéki munkahelyteremtéssel, amely kétségessé teszi a távlatos családi életet és gyermekvállalást is. A helyi mezőgazdasági vállalkozások támogatásával a falusi csok révén ide költöző innovatív, gyermekes családok számára komplex életlehetőséget lehet biztosítani.
Vizsgáljuk meg a másik végletet: Budapestet és agglomerációját! A szuburbanizáció káros hatásait a Budapestre naponta akár több órát ingázók máris látják, ők (elsősorban a családapák) a családtól, a gyermekeiktől veszik el a minőségi időt. Ebben hibás az a várospolitika, amely Budapesten nem kínál fiatalok számára olcsó lakásokat, akik emiatt kiköltöznek az intézményhiányos városkörnyékre, és nemcsak munkába járnak vissza, de még az intézmények is Budapesthez kötik őket. Meg kell fordítani a kiköltözési folyamatot, olyan budapesti fejlesztéspolitika kell, amely ezt a szétterjedést megakadályozza, és olcsó alternatívát kínál a fiataloknak lakhatásban, valamint a minőségi és elérhető munkahelyben. Ebben segíthet az, ha Budapestet több száz, saját identitással rendelkező „faluként” fogjuk fel, ezek a kisebb egységek belső kohéziója szervezőerővel bírhat a családbarát átalakításhoz.
Mi a helyzet a kettő közötti, nagy és közepes méretű funkcionális várostérségekben? A helyzet nagyon hasonló az előzőekben leírtakhoz. A megoldás is hasonló kell hogy legyen: a városkörnyék egyre kevésbé legyen alvó jellegű, kis- és középvállalkozások sorának kell helyet biztosítani a szabályozási tervek észszerű, céltudatos kialakításával a városok környéki településeken. Ehhez a központi településekkel összehangolt fejlesztéspolitika szükséges, ahol a városkörnyéket együtt kell kezelni, figyelve a pronatalista szempontokra is. Így már nemcsak a településeink népességmegtartó képességéről, hanem képességmegtartó népességéről is beszélhetünk, hiszen az alkotóerő lokalitása biztosított. A kis méretű, funkcionális várostérségek vannak a legkedvezőbb helyzetben: a lakóhely és munkahely viszonylagos közelsége optimális életlehetőséget biztosít az itt élők számára, fontos szempont volna az, hogy a munkahely a lakóhelytől fél óra alatt elérhető legyen. A digitalizáció révén a munkahelyek decentralizálása egyben családbarát lépéseket is jelent.
A negyedik tényező az egészséges környezet, amely az egész család számára a folyamatos megújulás kereteit biztosítja. Ennek legfontosabb eleme a gondozott természeti környezet, amely nemcsak rekreációs és sportolási lehetőségeket nyújt, hanem a lelki-szellemi igényekre is reflektál. A falvak a természeti környezetbe ágyazva eleve egészséges környezetet teremtenek az itt élőknek, kivéve akkor, ha a táj karbantartásához az elnéptelenedés miatt már nincsen erő. Ez a perifériák esetében jelent pluszfeladatot. A kis és közepes méretű várostérségek számára kiemelt szempont a zöldfelületek, erdőségek bővítése, karbantartása, a zöld ökológiai hálózat kiteljesítése. A pronatalista fordulathoz az egészséges környezet, táj megőrzése, élettani hatásainak fokozása elsőrendű feladat.
Ötödikként említjük a család életéhez elengedhetetlen intézményi hátteret, amely elsősorban családbarát bölcsődét, óvodát, iskolát, családorvosi ellátást jelent. Ezeket valamilyen formában a családok, a gyermekek érdekében biztosítani kell. A lokalitásnak nagy jelentősége van a kisebb településektől a nagyobbakig egyaránt. A kisebb falvak elnéptelenedésének sok esetben az alapvető családi, ahhoz szorosan kötődő intézmények megszűnése az oka és következménye.
Ezek megléte, közelsége, könnyű elérhetősége éppen ezért a családok számára elengedhetetlen. Erről szól például a 15 perces város eszméje, ennek lényege röviden az, hogy minden, amelyre a hétköznapi életünkben szükségünk van, az 15 perces közelségben legyen gyalog, kerékpárral, esetleg tömegközlekedéssel (és nem autóval!). Ez az eszme abszolút családbarát megközelítés, amelynek településfejlesztési vonzatai is vannak. Ez a koncepció elősegíti a több központból álló települések fejlődését, ahol az előzőekben említett intézményeken túlmenően a munkahelyek, bevásárlások, étkezési és szórakozási helyek az otthonhoz közel helyezkednek el, csökkentve az autózás szükségességét. Ezt a megközelítést közpolitikai döntésekkel, településfejlesztési eszközökkel lehet elérni. Célja a járművektől való függés csökkentése és az aktív közlekedés ösztönzése, ez a koncepció a szén-dioxid-kibocsátás és a levegőszennyezés csökkentését, valamint a közegészségügy javítását is célozza. Így ez egybevág az előző pontban vázolt, egészséges környezet fejlesztésének igényével.
Mindehhez csatlakozik például az „egészséges utcák” programja, amely a nagyvárosi környezetek és közterületek élhetőbbé tételének az eszköze. Az elképzelés lényege, hogy minden települési közterület- és közlekedésfejlesztést egy általánosabb célrendszer alá rendel, amelynek középpontjában az emberek egészségi állapotának és életminőségének javítása áll. A közterületeink átalakításának szempontrendszere, indikátorai nagyon egyszerűek (ezek egyben családbarát jellegűek is): az utcán mindenki érezze otthon magát, legyen könnyű átkelni az úttesten, vannak árnyékos és védett helyek, van hol megállni és megpihenni, nincs túl nagy zaj, az emberek szívesen sétálnak és kerékpároznak, biztonságban érzik magukat (a gyerekek is), van mit látni és csinálni, az emberek jól érzik magukat, tiszta a levegő. Az ezen elvek szerint átalakított utcáink a lakóhely szerves részévé, szinte közösségi „intézményeivé” válnak család- és gyermekbarát jelleggel.
Hatodikként nem mindegy az adott település komplex gazdasági, környezeti, társadalmi állapota. A letelepedni szándékozók felteszik a következő nagyon fontos kérdéseket: fejlődő vagy hanyatló-e a település, benne mekkora az idősek aránya, az üres, lepusztuló házak számossága stb. A kérdés természetesen szól a helyi közösség állapotáról is: mennyire erős az összetartozás-tudat, a helyi identitás. Ezek pronatalista kérdések, a pozitív válaszok segítenek, a negatívak elbizonytalanító hatásúak. A pozitív hatások eléréséhez átfogó ökológiai szemléletre van szükség: a településökológia, a táji/természeti ökológia és a társadalmi ökológia egymást erősítő, komplex megközelítésére, hiszen az ökológia a „kapcsolatok tudománya”. A településfejlesztés a hely/munka/ember pozitív kölcsönhatásában, szinergiájában érdekelt. A családok letelepedésében, a gyermekek születésében, felnevelésükben ennek a, tágan értelmezett ökológiai szemléletnek nagy jelentősége van. A pronatalista fordulathoz erre a, kapcsolatokra figyelő kölcsönhatásra, a tágan értelmezett ökológiai gondolkodásra nagyon nagy szükség van, ez a családok harmonikus életének a biztosítéka. Itt jutunk el a legfontosabb gondolathoz, nevezetesen ahhoz, hogy a magyar népesség fenntarthatóságához – amely az ökologikus gondolkodás egyik alapeszméje – a településfejlesztésben is paradigmaváltásra van szükség! Minden településen kell hogy legyen legalább egy olyan felelős személy közvetlenül a polgármester mellé rendelve, aki minden önkormányzati döntést abból a szempontból vizsgál, hogy az segíti, vagy gátolja a családok életét, akadályozza, vagy támogatja a gyermekáldást!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
